Projektek

2017. június 6. és 10. között projektértékelő találkozót tartottunk a csehországi Tábor Obchodní akademie a Vyšší odborná škola ekonomická (http://oatabor.cz) 18 tanulójának és tanárainak részvételével.

A május utolsó hetében a tábori iskolában tartott értékelő találkozó munkáját folytatva változatos programokat állítottunk össze vendégeink számára.

Az Erasmus+ ESCAPE projektjének köszönhetően május végén alkalmunk volt egy utolsó, záró találkozóra cseh partnereinkkel.

Az ott töltött napjaink során számos diák élvezhette a projekt előnyeit, többek között azok a tanulók, akik már valamely találkozón ott voltak, de lehetőséget kaptak olyanok is, akik először jártak külföldön az ESCAPE keretein belül.

Lezajlott az Európai Unió által támogatott Erasmus+ program ESCAPE projektjének utolsó találkozója. 2017. március 20-tól 25-ig 5 diáktársammal képviselhettük országunkat és iskolánkat Bulgáriában, Vidin városában. A projekt célja, hogy a résztvevő iskolák diákjai megismerjék egymás kultúráját, hagyományait, barátkozzanak, egy-egy megadott témáról tanuljanak, prezentációkat és online feladatokat készítsenek, s mindeközben fejlesszék angoltudásukat.

2016. október 9. és 15. között lehetőségünk nyílt arra, hogy iskolánkat képviselve részt vegyünk az Erasmus+ program ESCAPE (Enhanced Skills, Competence and Practice for the Economy 2014-1-AT01-KA201-000905) projektjének következő állomásán. A program célja, hogy megismerjünk különböző nemzetiségű embereket, kultúrájukat, barátkozzunk, nemzetközi csapatokban dolgozva bővítsük ismereteinket, mindeközben használjuk és fejlesszük angol nyelvtudásunkat.

A Tempus Közalapítvány Erasmus + pályázata hatodik találkozójának a Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma adott otthont. A projekt két évvel ezelőtt indult, melyen a pápai iskolán kívül még hat külföldi intézmény vesz részt.

Az Európai Unió által támogatott Erasmus+ program keretei közt megrendezett ESCAPE-projekt következő – szám szerint az ötödik – állomása a romániai Lugos volt. A magyar csapat tagjai: Turi Eszter 11.D, Vajtai Dávid 11.C, Schindler Fanni 10.B, Bódai Martin 9.B, Szalay Vivien 9.C,  és Pintér Mercédesz 9.C osztályos tanulók voltak. Felkészítő és kísérő tanáraink: Németh Éva Zita tanárnő és Molnár András tanár úr.

Az Európai Unió által támogatott Erasmus+ program keretei közt megrendezett Escape projekt következő – szám szerint a negyedik – állomása Ljubljana volt. A magyar csapat tagjai: Takács Dóra 11.A, Beszédes Szimóna 11.A, Cseke Klaudia 10.C, Fodor Zsófia 10.B, Németh Ádám 11.D, Polyák Attila 11.D. Felkészítő és kísérő tanáraink: Csatári-Fodor Zsanett és Tóthné Pál Gabriella.

Október negyedike és tizedike között rendezte meg a párkányi gimnázium az ESCAPE nagyszabású, országokat megmozgató projekt harmadik találkozóját Párkányban (Štúrovóban), Szlovákiában, ahova minket, büszke közgázosokat küldtek, hogy képviseljük városunkat, országunkat.

Az alábbi hivatkozásokon elérhetőek az Erasmu+ projekthez kapcsolódó cikkek és videók.

 

Február első hetében az Erasmus+ program keretében lehetőségünk nyílt elutazni Linz városába. A projekt célja, hogy a Duna menti országok – Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Csehország, Bulgária, Románia és Magyarország – megismerjék egymás kultúráját, gazdaságát, idegenforgalmát, oktatási rendszerét. Az öt diákból álló csapatunk – Udvardi Erik 13. P, Beszédes Dárió 10. A, Vizi Anett 10. A, Rosta Petra 10. D, Hujter Flóra 10. D – lelkesen vetette bele magát a munkába az idegen légkör ellenére is.

Oldalak

 

Csengetési rend