2016. április 13-án egész napos kirándulást szerveztünk kollégistáink részére.
Hosszas tervezés után kiváló helyszínt találtunk. A megvalósításhoz a Pápai Szakképzési Centrum segítségét kértük, melyet azonnal meg is kaptunk. Kiváló busszal indulhattunk el úti célunk felé.
A közös kirándulás gondolata, ötlete évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennünk hagyományteremtő szándékkal. Jártunk már Győrben, Budapesten. Ebben a tanévben Sopron és környékét szerettük volna megmutatni. Kollégistáink mindig nagyon várják ezt a programot, szívesen jönnek velünk.
A kollégium a közösségformálás egyik fontos színtere, s ezek a közösen átélt élmények kovácsolják össze gyermekeinket, emlékezetessé téve számukra kollégista éveiket.
Április 13-a élményekben, nevetésben gazdag nap volt, sok szépet láttunk, hallottunk és ismertünk meg. A program összeállításánál természetesen figyelembe vettük tanulóink életkori sajátosságait, igényeit, de törekedtünk arra, hogy ismereteiket gazdagítsuk, mutassunk valami újat (pl. a sarródi Kócsagvárban és a Páneurópai Piknik Emlékhelyen eddig még senki sem járt). Bár nagyon elfáradtunk, de mindannyian nagyszerűen éreztük magunkat.
A kollégiumi kirándulás programja volt:
1. 10.00 Fertőd, Esterházy-kastély megtekintése tárlatvezetéssel, a kastélyparkban séta
2. 11.30-13.00 Sarród – Kócsagvár idegenvezetéssel, a Fertő–Hanság Nemzeti Park állatvilágának megtekintése
3. 14:00 Sopron nevezetességei városnéző kisvonattal
4. 15.00-17.00 Sopron belváros szabadprogram
5. 17.20 Páneurópai Piknik Emlékpark megtekintése
6. 18.00 Séta a Fertő tónál
A programokról és a hangulatról meséljenek a fényképek.
Kovács Lajosné és Nagyné Hevesi Judit
kollégiumi nevelőtanárok
A kirándulásról készült képeket ide kattintva lehet megnézni!
OM azonosító: 203047
Feladatellátási hely azonosító: 003
Cím: 8500 Pápa, Veszprémi út 45.
Telefon: 89/324-900
E-mail: info@papaiszakkepzo.hu