Tölgyfa vagyok a határon, két ország között,

elbújtatom, aki a rossz elől hozzám szökött,

megóvom a vándort, aki az esőben fázik,

megvigasztalom, aki szerelemre vágyik.

Egyszer volt, hol nem volt, egy távoli vidék távoli országában élt egy király. Ennek a királynak volt egy szépséges leánya, akinél e világon nem akadt szebb teremtés. Történt egyszer, hogy a királylány megbetegedett. A király magához hívatta a legjobb doktorokat, gyógyítókat, mágusokat, de egyikük sem tudta meggyógyítani a királylányt. Ezért a király nagy bánatában kihirdette, hogy aki meg tudja gyógyítani a lányát, az bármit megkap, amit csak kíván.

Egyszer egy szép tavaszi estén a Deseda-tó mélyén a nád mellett a halétterem tele volt vendéggel.

Aznap este a szakács boldogan főzte, sütötte a gilisztát, kagylót, algát, csigát, szúnyoglárvát. A küsz szürke kerek tányérokban szolgálta fel az ételeket, majd miután a vendégek megették, elvitte a keszeghez, hogy mossa el őket:

-        Csillogjon, villogjon! - mondta a küsz.

-        Igenis főpincér úr! - mondta a keszeg.

Hujter Fanni

Az áruló

Bezárták egy sötét cellába. Reszketett minden porcikája. Fogalma sem volt róla, hogy mit tesznek vele. Próbált gondolkodni, de túlságosan kétségbe volt esve és rémületében ide-oda járt a szeme a cella azon részein, amit megvilágított a távoli folyosóról beszűrődő gyér fény.  Egy pillanat múlva azonban lépteket hallott. Valaki jön értem. El fog vinni – csak ezek a szavak zakatoltak az agyában. Megpillantotta a fekete ruhás idegent, aki már nyitotta is a cella ajtaját.
Ekkor képtelennek tűnő ötlet suhant át a képzeletén. Igen. Menni fog. – gondolta. Az élni akarás utolsó morzsái késztették arra, hogy a mit sem sejtő idegenre támadjon. Hatalmasat taszított rajta, s ezzel sikerült kibillentenie az egyensúlyából. Rohant, ahogy a lába bírta, csupán egyetlen dolog állta útját, nem ismerte az épületet és a kivezető utat.