Egyszer volt, hol nem volt, egy távoli vidék távoli országában élt egy király. Ennek a királynak volt egy szépséges leánya, akinél e világon nem akadt szebb teremtés. Történt egyszer, hogy a királylány megbetegedett. A király magához hívatta a legjobb doktorokat, gyógyítókat, mágusokat, de egyikük sem tudta meggyógyítani a királylányt. Ezért a király nagy bánatában kihirdette, hogy aki meg tudja gyógyítani a lányát, az bármit megkap, amit csak kíván.

Meghallotta ezt egy háborúból hazatért vitéz, aki elhatározta, meggyógyítja a királylányt. Felült hát lovára és elindult a falu bölcséhez, hátha tud valami módot a lány meggyógyítására.

– Adjon isten, Öregapám!

– Mi járatban erre, fiam?

– Hallotta-e kend, mi történt a királylánnyal?

– Hallottam, fiam.

– Azért jöttem, hátha tud valami gyógyírt a királylány bajára.

– Gyógyírt nem tudok, fiam, viszont a legmagasabb hegy legmagasabb pontján található egy Csodamag, ami teljesíti azt, amire a legjobban vágysz. De vigyázz, fiam, a Csodamagot egy pokolfajzat őrzi .

 – Öregapám, az én kardom mindent kettéhasít, ami elé kerül.

– Ó, fiam az evilági fegyverek nem okoznak kárt benne.

– Akkor mit kellene tennem, Öregapám?

– A boszorkányok erdejében találod a Szentek Kardját, ha azt megszerzed, akkor legyőzheted a pokolfajzatot.

– Köszönöm a segítséget, öregapám.

– Legyen szerencsés utad, fiam!

A vitéz elindult hát a boszorkányok erdejébe, hogy megszerezze a kardot. Három napon és három éjszakán át lovagolt, mire odaért. Ahogy egyre beljebb merészkedett az erdőbe, úgy lett egyre sötétebb. Egyszer csak a közelben egy nagy máglya fényét látta, s amikor a közelébe ért leszállt lováról, és hallotta, hogy a boszorkányok a máglya körül kántálnak:

– „Álom, álom, mély álom,

 a leányra rábocsátott átkos álom”

Ekkor a vitéz rájött, hogy a boszorkányok átkozták el a királylányt. Előrántotta kardját, és elkezdte kaszabolni a banyákat. Az utolsó megmaradt banya kezében a Szentek Kardjával menekülni kezdett, de a vitéz utána iramodott, elkapta, kiragadta kezéből a kardot és nekitűzte vele a boszorkányt egy fának. Lám, az erdő egy csapásra kivirult!

Az erdő így szólott a vitézhez

– Köszönöm, jó vitéz, hogy neked köszönhetően újra érezhetem a friss fuvallatot, a folyók zúgását és a nap meleg sugarait. Hálám jeléül fogadd, tőlem ezt az aranyvértet, ez megvéd téged bármitől.

A vitéz magára öltötte a vértet, felcsatolta derekára a kardot, és elindult a hegyek felé. A hegy tetejére érve egy nagy kaput pillantott meg, elindult felé, ám egyszer csak eléje ugrott egy három méter magas szörny. Szarvai az égig értek, szeme pedig vörösebben izzott, mint a nap. A vitéz előrántotta kardját, mire a szörny elkezdett tüzet okádni, csakhogy a tűz lepattant a varázsvértről. A szörny hatalmas karmaival le akart sújtani, ám a vitéz elugrott előle, megragadta a csodakardját, és átszúrta a szörny szívét. A pokolfajzat felordított és a földre hullott. A vitéz kinyitotta az ajtót, ahol meglátta a Csodamagot. Milyen is volt? Nem volt az semmi szokásoshoz hasonlatos.

Fogta és eltette az erszényébe. Ezután visszalovagolt a királyi udvarba és belépett a palotába. Látta, hogy a király a trónján ült és zokogott. A vitéz így szólott:

– Ne búsuljon, felséges uram, megtöröm a lányán ülő átkot.

– Miből gondolod, vitéz uram, hogy a lányomat elátkozták?

– Jártam a boszorkányok erdejében és hallottam, hogy átkot kántálnak. De nyugalom, felség a banyák már nem okoznak több gondot.

A vitéz ezután megkérte a királyt, hogy vezesse  őt a lánya szobájába. Ott ráhelyezte a magot a lány kezére és így szólott:

– Csodamag, azt kívánom, törd meg a lány átkát!

 A mag magába szívta a banyák átkát, a királylány felébredt, megpillantotta a vitézt az arany páncélban és egyből beleszeretett. A király megörült, és átölelte a vitézt és leányát. Ezután azt mondta:

– Kérj, amit csak akarsz, megadom néked, derék harcos!

– Nem kérek én más egyebet felséges királyom, csak a lánya kezét, ha ő is szeretné!

A királylány igent mondott, és három napon és három éjjen át tartó lakodalmat csaptak és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Ezalatt a Csodamag az udvaron egy hatalmas fává nőtte ki magát, melynek aranyalmái teljesítették azok kívánságait, akiket méltónak talált rá. Özönlött a sok nép, hogy lássa a Csodamag Csodafáját. Ha ezzel elkészülök, én is veszem a vándorbotot, és meg sem állok odáig. Hátha teljesül egy kívánságom.