Hujter Fanni

Az áruló

Bezárták egy sötét cellába. Reszketett minden porcikája. Fogalma sem volt róla, hogy mit tesznek vele. Próbált gondolkodni, de túlságosan kétségbe volt esve és rémületében ide-oda járt a szeme a cella azon részein, amit megvilágított a távoli folyosóról beszűrődő gyér fény.  Egy pillanat múlva azonban lépteket hallott. Valaki jön értem. El fog vinni – csak ezek a szavak zakatoltak az agyában. Megpillantotta a fekete ruhás idegent, aki már nyitotta is a cella ajtaját.
Ekkor képtelennek tűnő ötlet suhant át a képzeletén. Igen. Menni fog. – gondolta. Az élni akarás utolsó morzsái késztették arra, hogy a mit sem sejtő idegenre támadjon. Hatalmasat taszított rajta, s ezzel sikerült kibillentenie az egyensúlyából. Rohant, ahogy a lába bírta, csupán egyetlen dolog állta útját, nem ismerte az épületet és a kivezető utat.

Már jó tíz perce futott, de úgy érezte mintha állandóan ugyanazok a folyosók kerülnének a szeme elé. Megállt, hogy egy kicsit kifújja magát, ám ekkor ismét léptek zaja ütötte meg a fülét, többen voltak. Várt, de hiába, csak a zaj erősödött szüntelenül. Egyszer csak úgy érezte valaki kihúzza a lába alól a talajt.
Ekkor Tina zihálva felébredt. Végre – gondolta. Az izzadtság patakokban csorgott a homlokáról. Újabb rémálom, mint az elmúlt két évben – mióta a bátyja meghalt – olyan sokszor. Mindig ugyanarról szólnak. Menekülnie kell, bár soha nem tudja kik elől. Sajnos nem csak az álmaiban. Don temetésén két fekete kabátos férfi világosan a tudtára adta, hogy ha kutatni mer Don ügyei után, megölik. Ennek hallatára érthetően halálfélelme volt hosszú időn keresztül, ha egyedül kellett lennie. Épp ezért rokonai segítségét kérte, – mivel bátyja volt az utolsó családtagja – hogy költözzenek hozzá, s készséggel bele is egyeztek.  Két hónappal ezelőtt azonban Tina magára maradt. A család elköltözött, mondván a lány már dolgozik, nagykorú, tud vigyázni magára. Azóta a rémálmok egyre többször kínozták. Elérkezettnek látta az időt, hogy fellépjen a rettegés ellen. Már egy ideje próbálta rászánni magát, csak nehezen ment. Érthetően félt, hogy mi lesz a következménye, ha elkezd  azok után kutatni, akik megfenyegették. Előfordulhat, hogy csak árt vele saját magának. Barátnője Liv is támogatta, lehetett akármekkora a baj, erre a szeleburdi lányra mindig számíthatott.
Döntött. Ez már túl sok volt neki is. Tudta jól, hogy nagy kockázatot vállal ezzel, a saját bőrét is vásárra viszi. Pont ezért akarta Livet kihagyni a dologból, ám a lány esélyt sem adott neki erre,
sőt már Tina előtt járt egy lépéssel. Jól ismert egy megbízható magánnyomozót, akinek a telefonszámát és a címét belecsempészte a lány táskájába, amikor épp nem figyelt. Amikor Tina ezt észrevette csak fejcsóválva mosolygott, most azonban feltett szándéka volt beszélni ezzel a nyomozóval.
Kikelt az ágyból és  elkezdte bepötyögni a piros cetlin található számsort. A nyomozó rögtön felvette a kagylót.
- Igen, tessék!
- Jó reggelt. Tina Wels vagyok.
- Á Liv már mesélt magáról. Rászánta magát, hogy eljön hozzám?

-Igen. Mikor tudna fogadni?

- Akár most is.

- Rendben, indulok.
- Várom.– válaszolt a nyomozó.
Tina kapkodva felöltözött, a reggelit kihagyva már indult is a cetlin szereplő címre. A húsz perces út után meg is érkezett.  A magánnyomozó  irodája az épület második emeletén helyezkedett el. Egy nagy levegővétel után bekopogott.
- Szabad!
- Á. Maga Tina ugye? – kérdezte mosolyogva.
- Igen. – válaszolta.
- Nézze, valójában Liv már mindenről tájékoztatott az ügy kapcsán. Ezt persze nem szabadott volna elmondanom  –nevetett – de gondoltam időt spórolhatnánk, ha rögtön a tárgyra térek. Szóval, az ügy elég kényes, mivel valószínűleg egy nem túl kíméletes bűnöző , és a csatlósai állnak a háttérben. Ennek ellnére hajlandó vagyok elvállalni a nyomozást, és reményeim szerint véget vethetünk az ön félelmeinek.
- Én is ebben reménykedem.
- Rendben. Lenne azonban néhány tisztáznivalónk. Kapott ön bármiféle zaklató üzenetet az eltelt két év alatt?
- Sajos azt kell mondanom, hogy igen. Minden harmadik hónapban megkapom ugyanazt az üzenetet. Figyelmeztetnek, hogy figyelnek és bármikor meglátogathatnak, de eddig hála Istennek még nem tették meg.
- Egyedül él?
- Igen.
- Első lépésként ezen kell változtatni. Így könnyű célpontot ad az ellenségeinek. Kezdje is el a költözést. Fogadja meg a tanácsomat. Menjen haza és küldjön egy listát az ismerőseiről, akiket majd átvizsgálok.
- Rendben. Köszönöm. Viszlát.
- Viszlát.
 

Tina megfogadta a nyomozó tanácsát. Liv természetesen ragaszkodott hozzá, hogy az ő lakása legyen az ideiglenes szálláshelye, amíg az ügy hátterére fény nem derül. Gondosan elküldte a kért nevek listáját, ügyelve arra, hogy nehogy kihagyjon bárkit is.
Alig várta, hogy valami eredménye legyen a kutatásnak. Tudta, hogy sok idő szükséges az alapos vizsgálathoz, mégis majd eszét vesztette a várakozástól. A napok csigalassúsággal teltek, a máskor szeretett munka is csak  nyűg volt a számára, míg a keresés ötödik napján meg nem szólalt a telefonja.
- Halló. Harry maga az? – kérdezte izgatottan.
- Igen. Én vagyok. Szeretném megkérni, hogy fáradjon be az irodámba, azonnal. Megtaláltam a válaszokat amiket keres – nem hangzott túl lelkesnek.
- Igen. Megyek. Máris. – és letette a kagylót.
Hirtelen idegesség szorította görcsbe a gyomrát. Ennyire rossz lehet a helyzet? Talán sosem lesz vége? – folyton ezek a kérdések jártak a fejében.
Mire az irodába ért, minden lehetőséget mérlegelt és igyekezett felkészülni arra, amit hallani fog.
- Jó napot Harry.
- Jó napot. Jobb lesz, ha leül.
- A frászt hozza rám.
- Elnézést.Szóval...az unokatestvéréről lenne szó.
- Mi? Chrisről?
- Igen. Alapos kutatást végeztem, ami alapján kiderült, hogy az ön elhunyt édesapja egy külföldi utazása alkalmával olyan műtárgyhoz jutott, mely igen nagy értékkel bír. Ha eladnák akkora összeghez jutnának amelyből egész életüket leélhetnék anélkül, hogy a kisujjukat megmozdítanák. Mivel az ön szülei és bátyja is elhunyt már, ezért ön az egyetlen örökös. Az ön unokatestvére egy véletlen folytán tudomást szerzett erről, ezért mindent elkövet annak érdekében, hogy az örökség rá szálljon. Ezért bármire képes. Sajnos az ön bátyja , Don is Chris kapzsiságának áldozata lett. Őszintén sajnálom. Ezenkívül utánanéztem a fenyegetéseknek is. Mind csak azért történt, hogy ön ne szaglásszon a bátyja ügyei után, ugyanis Don rájött a titokra és meg akarta akadályozni  Christ tervei megvalósításában. Sajnos  későn jött rá a lelketlenségre ami benne lakik és szerencsétlenségére maga kereste fel az ön unokatestvérét.
Tina dermedten ült a székében. Fal fehér lett az arca. Apu nem mesélt semmiféle műtárgyról, vajon miért nem? Honnan juthatott hozzá? – Úgy érezte idegen lett a saját családjában.  Nem tudta megérteni hogy  tehetett ilyet  Chris, a saját vére. Gyilkolt, pénzért ölte meg a bátyám. – gyűlölet lobbant fel benne.
 Eddig is kevés emberben bízott, ez az eset azonban még jobban megkeményítette a lelkét.
- Mit tehetek most? – kérdezte rideg hangon.
- Javaslom, indítson azonnal eljárást ellene. Ha kell elkészítem önnek a beadványokat, bármiben a rendelkezésére állok. Ismerősökkel is rendelkezem a rendőrségen.
- Köszönöm. Véget vetek ennek amilyen gyorsan csak lehetséges. Sosem bocsátom meg neki az elmúlt két évet. Az állandó rettegést. Ahogy mondani szokás, mindenki azt kapja amit megérdemel. Ezalól Chirs sem lesz kivétel. Befejezem amit a bátyám elkezdett.