Erasmus+ ESCAPE találkozó Pápán

2017. június 6. és 10. között projektértékelő találkozót tartottunk a csehországi Tábor Obchodní akademie a Vyšší odborná škola ekonomická (http://oatabor.cz) 18 tanulójának és tanárainak részvételével.

A május utolsó hetében a tábori iskolában tartott értékelő találkozó munkáját folytatva változatos programokat állítottunk össze vendégeink számára.

A korábbi összejövetelekhez hasonlóan Survival Hungarian címmel a cseh diákoknak megtanítottunk néhány fontos magyar kifejezést. Mindenkinek érdekes élményt jelent megismerkedni egy másik ország köszönési formáival. A projektben résztvevők közül többen már az angolon kívül 5-6 nyelven tudják üdvözölni egymást.

A tábori tanulók összefoglaló prezentációkat adtak elő a hároméves együttműködés legfontosabb tevékenységeit és eredményit bemutatva. Betekintést nyerhettünk egy másik projektjük során végzett szakmai gyakorlatukba is, amelyet Angliában teljesítettek.

A magyar tanulók is összefoglalták az elmúlt évek során összegyűjtött tapasztalataikat.

Érdekes élményt nyújtottak a Petőfi Gimnázium anyanyelvi lektora, Kenneth Ryan által tartott változatos és színes foglalkozások.

A vendégek megismerkedhettek városunk nevezetességeivel is. 6-fős magyar-cseh csoportokban érdekes feladatokat kellett megoldaniuk Pápa 6 különböző pontját érintő játékos túra során.  Az ott szerzett tapasztalatokról képes beszámolókat tartottak.

A program fontos részét képezte az Erasmus+ ESCAPE projekt TwinSpace

(https://twinspace.etwinning.net/1769 ) oldalának értékelése Alena Jandlova tanárnő irányításával.

Két-három fős magyar-cseh csoportokat alkottunk és az egyes csoportoknak a honlap egy részét kellett megtekinteniük és adott szempontok szerint értékelniük. Észrevételeiket emailben elküldték tanáraiknak.

A hivatalos programokat követően tanulóink további baráti találkozókon fogadták a cseh tanulókat.

Nagyon tetszett a vendégeknek az egyéni pólónyomtatás és a langallókóstolás a Kékfestő Múzeumban.

A magyar és cseh tanárok szakmai találkozókon és megbeszéléseken értékelték a projekt megvalósítása során végzett munkát és az elért eredményeket. Ezen kívül megvitatták egy következő együttműködés előkészítését is.

A képek ide kattintva nézhetők meg!

Molnár András

projekt kapcsolattartó 

 

Csengetési rend