ACES-projekt

Az ACES (Academy of Central European Schools) ötödik alkalommal hirdetett pályázatot nemzetközi iskolai együttműködések számára. Az önkéntesség európai éve szellemében az idei téma: “A társadalmi hídépítés – vállaljunk önkéntes közösségi munkát!” A pályázaton számos témában lehetett indulni, például tanulási nehézségekkel küzdő kortársaikat támogató iskolatársakkal, idősek otthonaiban tartott koncertekkel, fiatal és idős emberek közös környezetvédelmi tevékenységeivel vagy a hátrányos megkülönböztetés ellen közösen szervezett kezdeményezésekkel. A „2011, az önkéntesség éve Európában” program egyik célkitűzése, hogy erősítse a szabadidejükben fizetség nélkül dolgozó emberek elkötelezettségét és láthatóvá tegye tevékenységüket.

ACES - Academy of Central European Schools - Közép-európai Iskolai Akadémia Az ACES iskolai hálózatot 2006-ban hozta létre az ERSTE Alapítvány. A szlovák VČELÍ DOM nonprofit egyesülettel együttműködésben az osztrák Interkulturelles Zentrum koordinálja a kezdeményezést. Célja a közép- és dél- kelet-európai tanárok és diákok összekapcsolása, illetve ezen keresztül az országhatárok ledöntése. A kezdeményezést az összes résztvevő ország oktatásügyi minisztériuma támogatja.

A korábbi sikeres Comenius együttműködés után az ausztriai Linz Bundeshandelsakademie und Bundeshandelsschule (http://www.hak-linz.at/) és a csehországi Tábor Obchodní akademie a Vyšší odborná škola ekonomická (http://www.oatabor.cz/ ) iskoláival közösen nyújtottunk be sikeres pályázatot. A közös projektünk címe: Need help? We’re here! A 2011. szeptember 24. és 29. között Szarajevóban tartott nyitórendezvény (Kick-Off Meeting után) után október 9-én iskolánk hét tanulója és két tanára a csehországi Tábor városába utazik az első projekttalálkozóra. A következő találkozó házigazdái mi leszünk november 27. és 30. között. Ezt követően 2012 januárjában az ausztriai Linzbe fogunk látogatni. A záró rendezvény 2012. március 27. és 31. között a szlovákiai Szencen (Senec) lesz.

A projektpartnerekkel közösen vállaltuk, hogy megvizsgáljuk és összehasonlítjuk az országainkban működő önkéntes szervezeteket. Mi pl. szeretnék bemutatni a 2010-es vörösiszap katasztrófa következményeit.

Az alábbi linkre kattintva megtekinthető a közös projektünk honlapja, ahol további képek is találhatók az eseményekről: http://new-twinspace.etwinning.net/c/portal/layout?p_l_id=12606939

Az alábbi linkeken egy angol nyelvű beszámoló található képekkel: http://www.erstestiftung.org/press/first-time-in-sarajevo-for-the-participants-of-europes-largest-school-network

http://www.erstestiftung.org/wp-content/plugins/press/upload/PressRelease_acesKickoff_EN.pdf

A projekt honlapja az alábbi linken érhető el:

http://new-twinspace.etwinning.net/c/portal/layout?p_l_id=13959181

Pápa Meeting Programme

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó videók

 

Csengetési rend