ACES Kick-Off Meeting

Szarajevó, 2011. szeptember 24-29.

Nyár elején tudtam meg, hogy szeptember végén Szarajevóba utazhatok Molnár András tanár úrral az ACES (Academy of Central European Schools – Közép-európai Iskolák Akadémiája) által szervezett Kick-off Meetingre, melyen iskolánk idén először vett részt. A rendezvény célja lehetőséget adni az európai fiataloknak, hogy nemzetközi barátságokra, kapcsolatokra tegyenek szert, miközben megismerik egymás kultúráját és hazáját. Egy tábori és egy linzi iskolával együtt jelentkeztünk a pályázatra, melynek témája idén az önkéntesség.

Vasárnap délután 6 órakor volt az első találkozásunk a többi résztvevővel. 15 ország képviselőiként összesen 250-en voltunk jelen. Először ismerkedős játékokat játszottunk: minél több embernek kellett bemutatkoznunk, beszélgetést kezdeményeznünk, szemkontaktust teremtenünk. Mindenki kapott 3 csipeszt, amelyekre 1-1 olyan vágyat kellett írnunk, amit a Szarajevóban töltött hetünktől remélünk, s ezeket felcsíptetni valakire, aki ha észrevette, továbbcsíptette egy új emberre. Így a vágyainkat egyre többen megismerhették.

Hétfőn délelőtt tartották a hivatalos megnyitót, majd a cseh és osztrák projektpartnereinkkel egy ún. Sarajevo Rally-re indultunk. A város nevezetességeit kellett együtt felkeresnünk, ahol a szervezők lepecsételték az „útlevelünket” és különböző feladatokat kellett megoldanunk. Pl. szarajevói városnézés során megismerhettük a várost. Nekem nagyon tetszett a különböző kultúrák összefonódása, a város sokszínűsége és az, ahogyan mindez tovább él a 16 éve véget ért háború után.

Délután újabb emberekkel ismerkedhettünk meg. Számunkra idegen emberrel kellett csapatot alkotnunk, és megosztanunk egymással a Szarajevóban eddig szerzett élményeinket, első benyomásainkat. Később a velünk egy országból érkezettekkel találkozhattunk.

Kedden a „tanulás bazárjába” látogathattunk, ahol ismét új csoportokat kellett alkotnunk, és különböző foglalkozásokon részt vennünk, például rajzot készítenünk arról, hogy mit jelent számunkra az önkéntesség, önkéntesek életéről olvasnunk, önkéntességgel kapcsolatos tesztet kitöltenünk stb. Délután egy újabb kiránduláson vehettünk részt. Mi egy úgynevezett multi-kulturális városnézésre mentünk, ahol megismertük a város számos nevezetességét, láthattuk például a hidat, ahol Gavrilo Princip 1914-ben meggyilkolta Ferenc Ferdinándot és feleségét.

Szerda délelőtt egy olyan előadásra mentem, ahol az önkéntesség különböző formáiról tanultunk. Mi például az „ingyen ölelést” választottuk. „Free hugs” feliratú táblákat készítettünk, majd az utcán osztogattuk az öleléseinket. Délután egy érdekes városnézésen vettünk részt, bekötött szemű társainkat kellett vezetnünk, később pedig piknikeztünk egy parkban, majd csapatépítő és koncentrációfejlesztő játékokat játszottunk. A foglalkozások után a projektpartnereinkkel találkoztunk, s az estét búcsúbuli zárta. (egy példa a hallott számokból: http://www.youtube.com/watch?v=4yVebsKnwyg )

Az egész rendezvény nagyon jó hangulatban telt, mindenki barátságos és segítőkész volt, senkit nem érdekelt a másik származása, vallása, politikai nézete. Sikerült új barátságokat kötnöm, melyek remélem, még sokáig megmaradnak. Életem egyik legnagyszerűbb élményében volt részem, és hálás vagyok a szervezőknek és a tanáraimnak, hogy mindezt átélhettem!

Szakács Eszter 12. D

 

Csengetési rend