Szeptember 22-én, szombat reggel indultunk Molnár András tanár úrral a szlovéniai Laškóba, hogy részt vegyünk a 2012-es ACES Kick-Off Meetingen. Idén iskolánk nem pályázott, de én tutorként, azaz segítő diákként részese lehettem az eseménynek. A résztvevő diákok és tanárok csak hétfő délután érkeztek, de a szombati és vasárnapi feladataink meglehetősen fárasztóak voltak; reggeltől estig megbeszéléseket tartottunk a szervezőkkel és 2 tutor társammal, akik Moldovából és Bulgáriából érkeztek. Összesen kb. 30-an vettünk részt a programok szervezésében és lebonyolításában. A tutorok feladatai közé tartozott a színpad rendben tartása, a diákokkal való kapcsolattartás, a szervezők segítése stb.
Hétfő délután játékos programokkal vártuk az érkezőket, a megnyitó pedig 18 órakor kezdődött. 15 ország 105 iskolájából egy-egy tanár és diák vett részt a rendezvényen.
A hivatalos megnyitó kedden 9 órakor volt, ahol Doraja Eberle, az ausztriai Erste Foundation igazgatósági tagja mondott beszédet; majd Jurij Šink-kel, a szlovéniai oktatási minisztérium munkatársával készítettünk interjút. A délelőtt hátralévő részét és a délutánt úgynevezett Laško Game-mel töltöttük. A résztvevőknek a projektbeli partnereikkel csapatot alkotva kellett a városban 25 állomáson feladatokat teljesíteni, a programot pedig csoportkép zárta. Este az országunkból érkezőkkel találkozhattunk, majd a szervezőkkel a következő napi programokra készültünk éjfélig.
Szerdán a tanulásé volt a főszerep. A délelőtti program ún. 'Web of Learning' volt, ennek lényege, hogy különböző helyszíneken, különböző feladatok segítségével szerezhettünk ismereteket a médiáról. Tutor társaimmal, Elinával és Christinával a feladatok előkészítésében segítettünk és részt vettünk a foglalkozásokon. Késő délután a Laškóhoz közeli Celje lenyűgöző várát tekintettük meg.
Csütörtökön délelőtt és délután is egy-egy workshopon kellett részt vennünk. A délelőtti foglalkozásokon segítőként vettünk részt, délután azonban mi is választhattunk. Én egy táncolós workshop mellett döntöttem, amelyet egy skót táncpedagógus, Ruby Worth, tartott. Nagyon jól éreztem magam. Megtanultuk a külön erre az alkalomra koreografált ACES-táncot. Az elképzelés szerint minden résztvevő iskola tanulói megtanulják, felveszik videóra, majd elküldik a szervezőknek, akik a márciusi záróünnepélyen lejátsszák a beérkezett videókból készült montázst. Az estét buli zárta.
Pénteken reggel közösen megtanultuk az ACES-tánc egyszerű változatát, majd elköszöntünk a résztvevőktől. Ezután egy kétórás meeting várt ránk, ahol összegeztük a hetet, ebéd után pedig indultunk haza.
Nagyon jól éreztem magam, és örülök, hogy részt vehettem a Kick-Off Meetingen Laškóban.
Szakács Eszter 13. D
OM azonosító: 203047
Feladatellátási hely azonosító: 003
Cím: 8500 Pápa, Veszprémi út 45.
Telefon: 89/324-900
E-mail: info@papaiszakkepzo.hu