Iskolánk a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által felkért értékelő bizottság javaslatára, Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár döntése értelmében elnyerte az „Ökoiskola" címet a 2011-2014 közötti időszakra. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium nevében az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet hirdetett nyílt pályázatot az „Ökoiskola 2011" cím elnyerésére. Erre a felhívásra adta be pályázatát a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium. A pályázat célja a fenntarthatóság elveinek, a környezettudatosság és a fenntartható fogyasztás és fejlődés oktatási intézményekben történő minél hatékonyabb megjelenése. A cím azoknak a nevelési-oktatási intézményeknek az elismerését szolgálja, melyek átgondoltan, intézményesítetten, rendszerszerűen foglalkoznak a fentiek pedagógiájának gyakorlati megvalósításával, a környezeti neveléssel.
Az „Ökoiskola" cím adományozása kapcsolódik az ENSZ „A fenntarthatóságra oktatás" 2005-2014 évtizedének programjához. Az „Ökoiskola" cím pályázati rendszerének kialakítása az ENSI (Iskolai Környezeti Kezdeményezések) nemzetközi hálózat több évtizedes tapasztalati alapján történt.
A cím elnyerésének előnyei között szerepel, hogy a nemzetközi kritériumokkal összhangban kialakított magyar "Ökoiskola" kritériumrendszer az iskola megkülönböztető minőségjelzője, mely vonzóvá teszi az intézményt a szülők számára, és pozitív külső visszajelzést nyújt az iskola munkájáról a fenntartó számára - tudtuk meg Fehér Zsófiától, a Ökoiskolai Munkaközösség vezetőjétől. Az állami kezdeményezésre létrejövő hálózat iskolái nagyobb eséllyel vehetnek részt a környezeti nevelési, a fenntarthatóság pedagógiájával kapcsolatos pályázatokon. A cím elnyerője az Ökoiskolák Hálózatának tagja lesz, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere bővül, a hálózat programjai segíthetik szakmai fejlődését. A címet elnyerő iskola tanulói részt vehetnek a Vidékfejlesztési Minisztérium Ökoiskoláknak szervezett környezet- és természetvédelmi tárgyú programjain, rendezvényein, pályázatain.
Iskolánkban már hagyomány, hogy együtt ünnepeljük a Föld napját április 22-én. Minden évben izgalmas logikai feladatokat állítnak össze nekünk. Idén is papírgyűjtéssel kezdődött szerdán a programsorozat. Osztályunk ebben különösen jeleskedett, többen is papírral teli csomagtartóval, utánfutóval jöttek. Ennek meg is lett az eredménye: több mint 1400 kg újságot sikerült összegyűjtenünk. Pénteken az osztályoknak zöldbe kellett öltözni, ehhez plusz ponthoz juthattunk. Szinte mindenki teljesítette az osztályunkból ezt a feladatot.
2016. március 17-én 8:00-kor a tapolcafői vízbázis bejáratánál fogadott minket Szili Ágnes, a Pápai Vízmű dolgozója.
A tapolcafői vízbázis 4 kútja 45000 főt lát el ivóvízzel. A víz ásványvíz-minősítéssel is rendelkezik, mivel az ásványi anyag koncentrációja eléri az 500 mg/litert is. A Pápai Vízműnek 3 db vízbázisa van, melyek összesen 45 települést látnak el itt a régióban. Ezért is nevezhetjük regionális vízbázisoknak őket. A 3 db vízbázis: fenyőfői, tapolcafői, adászteveli. Tapolcafőről 19 települést látnak el. Az adászteveli karsztvíz, a tapolcafői rétegvíz.
Május 7-én a Bakonyerdő Zrt. másodízben rendezte meg terepi természetismereti vetélkedőjét a Magyarpolányi-erdőben, melyre iskolánk két háromfős csapatát is meghívták.
Az egyik csapat, a „Bodobácsok” a 10. D osztályból kerültek ki: Turi Eszter, Papp Sára és Polyák Attila. Mi a „Kabócák” névvel jelentkeztünk: Mázi Zsófia, Kungl Ákos és Mrena Mónika, mindannyian 10. B-s tanulók vagyunk.
A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár negyedik alkalommal valósul meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „tavaszi nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei. A mi iskolánk diákjai és tanárai is ebben a mozgalomban vettek részt 2014. 05 09.-én. Iskolánk négy tanára (Steinmacher Bálint tanár úr, Csatári-Fodor Zsanett, Radványi Éva és Laukó Zsuzsanna tanárnő) koordinátorként regisztrált a honlapon.
A pápai Közgáz Ökoiskola révén idén is színes programokkal ünnepelte meg a Föld Napját, melyet április 23-án tartottunk meg. A diákok és tanárok körében meghirdetett, egy héttel ezelőtti iskolai papírgyűjtésre nem egy lelkes osztály és oktató kilók százaitól szabadult meg, ezzel hozzájárulva a hulladék újrahasznosításához.
A tavaszi szünet előtt erre a programsorozatra vonatkozóan mindegyik osztály kapott egy előzetes feladatot: hulladékból kellett készítenünk valamilyen használati- vagy dísztárgyat.
Iskolánk az idei tanévben is meghirdette október 15-ére és 16-ára a szokásos papírgyűjtési akciót, melynek célja a környezetünk védelmén túl az volt, hogy a papír leadásából befolyt pénz egy részéből támogassuk a diákönkormányzatot, míg az összeg másik részét megkapják a szorgosan gyűjtő osztályok.
Idén csaknem 4 tonna papír gyűlt össze a 13. P termében, ahol a 10. C osztály tanulói és osztályfőnöke, Bálint Jenő tanár úr segédkeztek a papírkötegek átvételében.
A leglelkiismeretesebb osztályok a következők voltak:
Négy intézmény részvételével zajlott az első Ökoiskola-találkozó a Városháza emeleti termében. A különleges rendezvény házigazdája a Weöres Sándor Általános Iskola volt, a találkozón részt vettek az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola, a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium mindkét intézménye és a Munkácsy Mihály Általános Iskola képviselői. A programot Pápa Város Önkormányzata is támogatta, a rendezvény fővédnöke pedig Áldozó Tamás polgármester volt. A találkozót üdvözölte Unger Tamás is.
Négy intézmény részvételével zajlott az első Ökoiskola-találkozó a Városháza emeleti termében. A különleges rendezvény házigazdája a Weöres Sándor Általános Iskola volt, a találkozón részt vettek az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola, a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium mindkét intézménye és a Munkácsy Mihály Általános Iskola képviselői. A programot Pápa Város Önkormányzata is támogatta, a rendezvény fővédnöke pedig Áldozó Tamás polgármester volt. A találkozót üdvözölte Unger Tamás is.
A Pápai Gazdasági Szakképző Iskola mint ökoiskola 2013-ban is megszervezte a Víz világnapja programját. Az idei évben a diákok plakátokat készíthettek, amelyek nagy része az iskola faliújságát díszíti. Március 22-én pedig a 10. és 11. évfolyamos tanulók ellátogathattak a Pápai Vízmű Zrt. tapolcafői telepének területére. A diákok azt a feladatot kapták, hogy a hallottakról előadást tartsanak osztálytársaik számára.