A Föld napja

Iskolánkban már hagyomány, hogy együtt ünnepeljük a Föld napját április 22-én. Minden évben izgalmas logikai feladatokat állítnak össze nekünk. Idén is papírgyűjtéssel kezdődött szerdán a programsorozat. Osztályunk ebben különösen jeleskedett, többen is papírral teli csomagtartóval, utánfutóval jöttek. Ennek meg is lett az eredménye: több mint 1400 kg újságot sikerült összegyűjtenünk. Pénteken az osztályoknak zöldbe kellett öltözni, ehhez plusz ponthoz juthattunk. Szinte mindenki teljesítette az osztályunkból ezt a feladatot. Az udvaron volt a gyülekező, itt kaptuk meg az aznapi feladatokat.  Három csoportba osztódtunk, így praktikusan meg tudtuk oldani a feladványokat. Egy tesztet kellett kitölteni, melyben Földünkkel és környezetünkkel kapcsolatos kérdések voltak. Ezzel párhuzamosn az osztály másik fele már energia- és sörösdobozokból tornyot épített. Itt az számított, hogy a torony milyen magas volt, de nekünk sokkal tömörebb volt, így Márti néni (a pontozó) ezt is figyelembe vette. A harmadik feladat az volt, hogy PET-palackokat kellett keresni az udvaron a tujákban, fákban, bokrokban. Mivel iskolánk elnyerte az ÖKO-iskola címet, ezért mindig örülünk az ilyen megmozdulásnak, és igyekszünk minél tudatosabban figyelni a szelektív hulladékgyűjtésre és a hatékony életmódra.

Nagy Vanessza 11/D

 

Csengetési rend