A Föld napja

A pápai Közgáz Ökoiskola révén idén is színes programokkal ünnepelte meg a Föld Napját, melyet április 23-án tartottunk meg. A diákok és tanárok körében meghirdetett, egy héttel ezelőtti iskolai papírgyűjtésre nem egy lelkes osztály és oktató kilók százaitól szabadult meg, ezzel hozzájárulva a hulladék újrahasznosításához.

A tavaszi szünet előtt erre a programsorozatra vonatkozóan mindegyik osztály kapott egy előzetes feladatot: hulladékból kellett készítenünk valamilyen használati- vagy dísztárgyat.

A szünet utáni első tanítási napon rövidített, negyven perces órák közben nyílt lehetőség arra, hogy a tanárok egy kicsit megmozgassák a diákságot.

Az első dolgunk az volt, hogy kupakokat és az eseményhez kapcsolódó képeket kellett gyűjtenünk, melyeket a szervezők az iskolaudvaron rejtettek el. Nagyon élveztük ezt a fajta „játékot”, voltak olyan fiúk és lányok, akik egy táskányi összegyűjtött tárgyat tudhattak a magukénak.

Ezt követően az osztályok bevonultak a termükbe és különféle természetvédelemmel kapcsolatos kérdéssorokat, tesztlapokat, titkosírást rejtő feladatlapokat kaptak, melyeket aztán az iskola tanárai javítottak ki.  A feladatlapok megoldásához szükség volt tudásra, de kreativitásra is.

Délután a Kellemetlen igazság című filmet vetítették le az érdeklődőknek a díszteremben.

Köszönjük a szervezőknek ezt a színes délelőttöt. Nagyon élveztük az eseményt, s nemcsak többet tudhattunk meg élőhelyünkkel és annak problémáival kapcsolatban, hanem különféle élményekkel is gazdagabbak lettünk.

Kíváncsian várjuk az osztályok közötti verseny végeredményét!

Mrena Mónika 9.B

 

Föld napja vetélkedő eredménye

 

 

 

 

osztály

kupak-, és képgyűjtés

képkirakás

titkosírás

rejtvény

teszt

kérdések

alkotás

filmnézés

összesen

helyezés

9.A

1

5

9

9

5

6

-

2

37

10

9.B

7

6

10

9

3,5

7

10

3

55,5

1

9.C

5

9

6

7

5,5

7

8

2

49,5

2

9.D

10

7

5

9

4

10

-

 

45

5

10.B

5

0

8

10

9

7

5

 

44

7

10.C

6

10

0

9

8,5

8

4

1

46,5

3

11.A

1

4

9

10

7,5

7

7

 

45.5

4

11.B

1

1

10

10

7.5

8

8

 

45,5

4

11.C

9

3

8

9

7,5

8

-

 

44.5

6

12.D

2

8

8

9

9.5

9

-

 

45,5

4

12.A

3

2

5

9

7,5

10

5

 

41,5

8

12.B

0

5

5

9

8,5

10

-

 

37,5

11

12.C

1

3

5

6

6,5

7

5

 

33,5

13

13.D

2

2

10

10

8,5

7

-

 

39,5

9

13.L

4

4

6

9

5

8

-

 

36

12

13.P

0

0

5

2

8

4,5

-

 

19,5

14

 

 

 

Csengetési rend