Öko-hírek

Iskolánk a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által felkért értékelő bizottság javaslatára, Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár döntése értelmében elnyerte az „Ökoiskola" címet a 2011-2014 közötti időszakra. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium nevében az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet hirdetett nyílt pályázatot az „Ökoiskola 2011" cím elnyerésére. Erre a felhívásra adta be pályázatát a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium. A pályázat célja a fenntarthatóság elveinek, a környezettudatosság és a fenntartható fogyasztás és fejlődés oktatási intézményekben történő minél hatékonyabb megjelenése. A cím azoknak a nevelési-oktatási intézményeknek az elismerését szolgálja, melyek átgondoltan, intézményesítetten, rendszerszerűen foglalkoznak a fentiek pedagógiájának gyakorlati megvalósításával, a környezeti neveléssel.
Az „Ökoiskola" cím adományozása kapcsolódik az ENSZ „A fenntarthatóságra oktatás" 2005-2014 évtizedének programjához. Az „Ökoiskola" cím pályázati rendszerének kialakítása az ENSI (Iskolai Környezeti Kezdeményezések) nemzetközi hálózat több évtizedes tapasztalati alapján történt.
A cím elnyerésének előnyei között szerepel, hogy a nemzetközi kritériumokkal összhangban kialakított magyar "Ökoiskola" kritériumrendszer az iskola megkülönböztető minőségjelzője, mely vonzóvá teszi az intézményt a szülők számára, és pozitív külső visszajelzést nyújt az iskola munkájáról a fenntartó számára - tudtuk meg Fehér Zsófiától, a Ökoiskolai Munkaközösség vezetőjétől. Az állami kezdeményezésre létrejövő hálózat iskolái nagyobb eséllyel vehetnek részt a környezeti nevelési, a fenntarthatóság pedagógiájával kapcsolatos pályázatokon. A cím elnyerője az Ökoiskolák Hálózatának tagja lesz, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere bővül, a hálózat programjai segíthetik szakmai fejlődését. A címet elnyerő iskola tanulói részt vehetnek a Vidékfejlesztési Minisztérium Ökoiskoláknak szervezett környezet- és természetvédelmi tárgyú programjain, rendezvényein, pályázatain.

Ökoiskola.hu!

2011-ben nyerte el a ökoiskolai címet a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium. Az intézmény ennek kapcsán létrehozta ökoiskolai munkacsoportját, mely erre a tanévre is kidolgozta munkatervét. A cél az, hogy segítsék a tanulók környezettudatos magatartásának, életvitelének kialakulását, megismertessék a diákokkal környezeti válságjelenségek kialakulásának okait és tudatosítsák a fiatalokban a természet megóvásának felelősségét.

Iskolánk az ÖKO-iskola címet viseli. Szeretnénk erre rászolgálni és a címet megtartani. Ennek érdekében igyekszünk is mindent megtenni.

Intézményünkben a hulladékot szelektíven gyűjtjük. A folyosókon több ponton találhatók az erre kijelölt színes kukák, szelektív hulladékgyűjtő szigetek. A diákok már megszokták, hogy külön gyűjtőedényekbe dobják a papír, az üveg, a műanyag hulladékot. Ezzel a környezettudatos magatartásra neveljük őket, és talán sikerül szemléletváltást elérni a tanulókon keresztül a családoknál is.

Oldalak

 

Csengetési rend