Négy intézmény részvételével zajlott az első Ökoiskola-találkozó a Városháza emeleti termében. A különleges rendezvény házigazdája a Weöres Sándor Általános Iskola volt, a találkozón részt vettek az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola, a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium mindkét intézménye és a Munkácsy Mihály Általános Iskola képviselői. A programot Pápa Város Önkormányzata is támogatta, a rendezvény fővédnöke pedig Áldozó Tamás polgármester volt. A találkozót üdvözölte Unger Tamás is. Az alpolgármester hangsúlyozta, mind a négy intézmény, amely elnyerte az ökoiskola címet, kiválóan teljesít a pályázatban, hiszen e cím elnyeréséért komoly kritériumoknak kellett megfelelniük, és szigorú kötelezettségeket vállaltak e feladattal. Unger Tamás kiemelte, különleges ez a rendezvény: bár számos programot megvalósítottak az iskolák, városi szintű, közös találkozót még nem szerveztek az intézmények. A kétnapos találkozó középpontjában természetesen környezetünk védelme, megóvása áll, e témában zajlott a fotópályázat és a makettkiállítás is. Ez utóbbi kapcsán az alpolgármester elmondta, számos olyan közterület és téma jelent meg a maketteken, amelyek a város hétköznapi párbeszédében jelentős szerephez jutnak. A városvezető megjegyezte, még arra is lát esélyt, hogy egyes tervek beépüljenek a város költségvetésébe, s akár a valóságban is találkozhatunk majd velük, hiszen valamennyi felkarolandó ötletet tartalmaz – fogalmazott Unger Tamás.
A találkozón adták át a korábban meghirdetett fotópályázat díjait is. Az évszakok témakörében kiírt mustrára számos diák nevezett. A pályamunkákat háromtagú zsűri értékelte, melynek elnöke Horváth Géza E-Mafosz fotóművész, a Pápa Városi Televízió operatőre volt. Horváth Géza elmondta, meglepődve tapasztalta, mennyire sokszínű és rendkívül magas szintű kompozíciókkal találkoztak a zsűrizés folyamán. A fotóművész kiemelte, néhány alkotásról elmondható, hogy hasonló minőségű és színvonalú kompozíciót a fotóklubok tagjai is hosszú tanulási folyamat után tudnak csak megalkotni.
A találkozó alkalmával az ökoiskolák képviselői bemutatták az általuk készített makett felépítésének folyamatát, és körvonalazták a benne rejlő lehetőségeket, ötleteket. Pulay Róbertné, a rendezvény egyik szervezője elmondta, az ökoiskola cím elnyerésére összeállított pályázatban vállalták, hogy tető alá hozzák a mai találkozót. A pedagógus hangsúlyozta, mind a találkozó, mind pedig az ökoiskolai programok lényege, hogy a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos tevékenységeket itt helyben kell elkezdeni. A városért, a városban, s annak szebbé tételéért kell tenni – fogalmazott az esemény szervezője. A találkozóra készült makettek egy-egy közterület környezettudatos hasznosítását modellezik. Minden intézmény kitett magáért, a rendezvény ötletadója, a Weöres-iskola a Margaréta utcában található üres területet szemelte ki a hasznosítás céljából. Pulay Róbertné elmondta, makettjük rendkívül sokrétűre sikerült, melyben a környezetbarát játszótértől az épületeken át minden a mozgást, a környezettudatos életmódot és a környezetvédelmet hivatott szolgálni. A pedagógus megjegyezte, sokat tett a projekt sikeréért Horváthné Árvai Mária, aki a Diákönkormányzatot segítő tanárként aktívan részt vett az ökoiskolai programok lebonyolításában.
Az Ökoiskola Találkozó holnap délután a Weöres-iskolában folytatódik, ahol ökovetélkedő várja a diákokat, de ezúttal nemcsak az ökoiskola címet elnyert intézmények tanulói vesznek részt a programon, hanem más városi iskolák diákjai is.
(forrás: www.papa-ma.hu)
OM azonosító: 203047
Feladatellátási hely azonosító: 003
Cím: 8500 Pápa, Veszprémi út 45.
Telefon: 89/324-900
E-mail: info@papaiszakkepzo.hu