2017. április 11-én egész napos kollégiumi tanulmányi kiránduláson vehettünk részt (43 diák, 4 kísérő). Úti célunk idén Keszthely és környéke volt.

Sikeresen szerepeltek iskolánk tanulói az április 6-án megrendezett Öveges  Idegen Nyelvi Versenyen Balatonfűzfőn. Ebben az évben 13. alkalommal megrendezett rangos erőpróbán a Veszprém megyei diákokon kívül, a Székesfehérvári és Siófoki Szakképzési Centrumok intézményeinek diákjai is részt vettek a versenyen.

2017. március 23-án közgázos diákok egy csoportja látogatást tett a Pápa Bázisrepülőtéren. A tanulók megtekintették a laktanya minden igényt kielégítő, korszerű sportlétesítményét, majd a hangárban elhelyezett helikoptereket. Rövid előadás keretében megismerkedtek a tűzoltó alegység munkájával és gépjárműveivel, továbbá tájékoztatást kaptak a légi irányítók tevékenységéről. A program zárásaként betekintést nyerhettek a reptéren települő C 17-es gépek üzemanyag ellátásának folyamatáról. 

A Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma immáron ötödik éve szervezte meg a nagy sikerű idegen nyelvi Ki-mit-tud?-ot, melyen ebben az évben angol, német és francia nyelven versenyezhettek a tanulók. 24 műsorszámot láthattak és hallhattak az érdeklődők egyéni és csoportos produkciókban. A rendkívül színes palettán volt ének, vers, jelenet és tánc is.

Lezajlott az Európai Unió által támogatott Erasmus+ program ESCAPE projektjének utolsó találkozója. 2017. március 20-tól 25-ig 5 diáktársammal képviselhettük országunkat és iskolánkat Bulgáriában, Vidin városában. A projekt célja, hogy a résztvevő iskolák diákjai megismerjék egymás kultúráját, hagyományait, barátkozzanak, egy-egy megadott témáról tanuljanak, prezentációkat és online feladatokat készítsenek, s mindeközben fejlesszék angoltudásukat.

PÉNZHÉT 2017. MÁRCIUS 6 - MÁRCIUS 10.

A nemzetközi hátterű Pénz7 program keretében iskolánk két tanára: Kádi Attiláné Patus Viktória és Kissné Dernóczi Edit tanárnők a Tarczy Lajos Általános Iskolába látogattak. Az intézmények célja az volt, hogy azok a tanulók is találkozzanak pénzügyi ismeretekkel, feladatokkal, akik erről iskolai kereteken belül nem tanulnak.

Ebben az évben is színvonalas műsorral emlékeztünk 1848 forradalmár fiatalságára, a műsor elkészítéséért köszönet Radványi Éva tanárnőnek. Az ünnepi beszédet Edvy Dániel 12. D osztályos tanuló mondta, amelyben megemlékezett 1848 Pápa környéki eseményeiről is.

 

Iskolánk sikeresen szerepelt a Jókai Mór Városi Könyvtárban megrendezett történelmi vetélkedőn, amelynek témája Kossuth Lajos és az 1848-as forradalom helyi eseményei voltak. Három csapatunk a második, harmadik és negyedik helyet szerezte meg, a Németh Bettina, Nyári Hajnalka, Szűcs Kornélia alkotta hármas csak 2 ponttal lemaradva a győztes Petőfis csapattól. 

Gratulálunk!

Oldalak

 

Csengetési rend