B, X, Y, Z és ami mögöttük van

A pápai KÖZGÁZ-ban párját ritkító, érdekes előadásnak lehettek tanúi, akik márc. 4-én a délutánjukat Szücs Sándornak „áldozták”. A címben rejlő betű-nevű generációk bemutatása, szokásaik, gondolkodásuk, életről alkotott elképzeléseik, viselkedésük volt az előadás témája, mely a dísztermet zsúfolásig megtöltő hallgatóság maximális figyelmét élvezte. Képek, diagrammok, személyes példák erősítették és bizonyították az elhangzottakat, melyekről, minden bizonnyal, még sokáig beszélni fognak. Mert a generációk együttélésének problémája átszövi hétköznapjainkat, magánéletünket, munkánkat, komoly jelentőséggel bír mentális életünkre. És a gyermekeinkére. És az ő gyermekeikére. Meg kell hát tanulnunk egymást. Elérkezett az idő, hogy a versek, képletek, nyelvek mellett emberismeretet is tanuljunk-és tanítsunk. Nem kis kihívás ez, de megoldható. Egymás ismeretében, figyelemmel, toleranciával, szeretettel, akarattal. Az előadás után sokan úgy távoztak a díszteremből, hogy biztosra veszem, este már családjukat, magukat, holnaptól pedig tanítványaikat „tanulják”. Egy élhetőbb, emberibb jövő érdekében.

Czobor Andrea

 

 

Csengetési rend