Pedagógusként „embernevelésre, emberformálásra-faragásra” tettem fel az életem. Immáron harminc éve. A dolgos-szorgos hétköznapok emberpróbáló munkája után még nem volt év, hogy ne könnyeztem volna meg Tanítványaim pedagógusnapi hálaműsorát. Aranyosak, kedvesek, csillogó szeműek voltak most is. A pápai KÖZGÁZ 10.A osztályos tanulói, Borisz Bea osztályfőnökük anyai szeretetével és izgulva óvó figyelmével kísérve adták elő műsorukat, mely a versek, az ének, a képkollázs egyedülálló találkozásából született. S minden bizonnyal sok-sok készülés, memorizálás után. Lenge, pilleszárnyú, kedves műsor volt. Veretes, tartalmas, szép. Profikat meghazudtoló minőségű. Emlékezetes, erőt adó. Hogy a holnap szürke-dolgos perceiben is érezzük, mi, tanárok, hogy Diákjaink bizalma, szeretete és hálája kísér. Éreztem a műsorból sugárzó szeretetet, hálát. Bizsergetően jó érzés volt. Mely igazi lélekbomba. Remélem, a hátralévő, következő harminc évben.

Czobor Andrea