Milyen érzés? Jó és még jobb. Felemelő, bizsergető, még furcsa, de megszokható. És megszerethető. Az, hogy ismét Kincset találtam, majdhogynem „Aranyat”. Igen, Tanulót. Ügyes tollforgatót, mély lelkű, kedves leányt. Aki egy megható, szíveket megszólító örömmeséjével érdemelte ki az őszi Séta-program aranytollát. Ami a Legjobbnak jár. Regi jött, mesélt, írt, s a pillanat tört része alatt szívébe zárta őt az olvasóközönség. Hétköznapjaink rohanásába felüdülést hozott kedves soraival, tanulságos életmeséjével. Történetét olvasva megáll az idő. Hogy aztán egy jószívű állatmentő csodameséjétől lángra lobbanjanak a szívek, kinyíljanak további mentő-ölelő karok, felmelegedjen a lélek, ember legyen az ember. Egyszerű, hétköznapi történet. Bármelyikünkkel megeshetett volna. De a Sors Regit választotta. És a kiscica is, a buszmegállóban fagyoskodó, vacogó, éhes, számkivetett kis szőrgombóc. Senki cicájából lett Regi Mindene. Történetük szép. Jó olvasni. Jó, hogy a megmentő szíve-szava szólítja meg a sajnos, nem ritkán közömbös olvasót. Felemelve őt, hogy ember lehessen. Az emberek között. Egy fiatal lány segítő sorain át. Mert minden bizonnyal többen vannak, akik a cikk olvastán más szemmel néznek az állatokra, főleg a számkivetett, szomorú szemű Kóborkákra. Mondom, fantasztikus érzés meglelni a Legjobbat. Inspirál, feltölt, új hitet ad, bizonyságképp szolgál. Hogy adtam át valamit. A betűk szeretetét, a szív üzenetét, a kéz táncát, a lélek örökkévalóságát. Az állatmentés semmivel össze nem hasonlítható, egy örök életre szóló élményét. Zsidai Regina, köszönöm.

Czobor Andrea