Iskolánk tanulói április 21-én a Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma által megrendezett Dr. Horváth Györgyné Gépírás Emlékversenyen vettek részt.
A Baross iskola, fennállásának 120 éves évfordulója alkalmából több versenyt rendezett, miénk, a Gépírás is köztük volt.
Vonattal utaztunk fel Győrbe, majd kis bóklászás után eljutottunk a verseny helyszínére. Ott összeszedtük magunkat és el is kezdődött a verseny. Az iskolánkból 3-3 10. és 11. évfolyamos tanuló mérettete meg magát a csapatversenyen.
A 10 percig másoltunk, felváltva, minél kevesebb hibával, mert mint a legtöbb helyen, így itt is nettó leütésszámot mértek, azaz hibánként 100 leütést vontak le.
Az iskola saját tanulóin kívül Komáromból, Szombathelyről, Csornáról és persze tőlünk indultak a versenyen.
Az eredményhirdetés után megvártuk az iskola jubilleumi műsorát és a díjkiosztót követően sietve indultunk vissza a vonatra.
Az egész nap nevetéssel és vidámsággal telt el, helyet szorítva persze a komoly megmérettetésnek, ahol a Közgáz tarolt a gépírási versenyen.
Mindkét csapat, a 10. évfolyam (Ganyu Viktória 10. B, Balogh Bianka 10. B és Kuti Dominik 10. A) valamint a 11. évfolyam (Molnár András 11. A, Polhammer Alexandra 11. A és Boros Kriszta 11. B) egyaránt elhozta az első helyet és az azért járó jutalmat.
Felkészítő tanáraink: Nagyné Menyhárt Zsuzsanna, Szarka Attiláné és Tóth Judit tanárnők voltak.
Oklevelek: