A Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumában hétfőn délután tartották a hagyományos kollégiumi ballagást, ahol 22 végzős diák búcsúzott az intézmény falaitól, akik a Petőfi Sándor Gimnázium, a Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája és a Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma végzősei.
A diákok verses-zenés összeállítással köszöntek el kollégiumtól, diáktársaiktól és nevelőiktől.
Nagyné Hevesi Judit kollégiumvezető köszöntőjében elmondta, ünnep a mai nap, de mégis könnyes a szemük.
-Nehéz belegondolni abba, hogy az a 4-5 év, amit itt a kollégium falai között eltöltöttetek, hirtelen véget ér. Gondolom, minden szobához, helyiséghez, eldugott sarokhoz fűződik egy-egy emlék. Az itt töltött évek összekötnek benneteket, bennünket. Annyi minden történt az elmúlt évek során. Jó felidézni az első napokat, heteket, amikor ismerkedtetek egymással, a kollégiummal, a várossal, próbára tettétek nevelőitek türelmét, megértését, szigorát. Most elhagyjátok a kollégiumot, de az ajtó mindig nyitva áll előttetek. Ti mindig ide tartoztok és ide bármikor hazajöhettek. Vigyétek magatokkal tovább azt az örökséget, amit itt kaptatok – hangsúlyozta Nagyné Hevesi Judit, majd jó utat kívánt a ballagóknak, sok boldogságot az élethez és sikeres érettségit.
Illés Brigitta és Székely Barbara 12. A osztályos diákok hírportálunk kérdésre elmondták, nagyon jó szívvel fognak visszaemlékezni a kollégiumi évekre.
- Bár a kollégium környezete nagyon szép, otthonos, először mégis talán féltünk egy kicsit, mert nem igazán tudtuk, hogy mire számítsunk, amikor ideérkeztünk. A beilleszkedésünket nagyban megkönnyítette nevelőtanáraink kedvessége, segítőkészsége és a felsőbb évesek támogatása. Hamar megtanultuk a napirendet, a kollégium írott és íratlan szabályait. A kollégium szerintünk azért is jó hely, mert olyan, mintha a második otthonunk lenne. Ha megakadtunk a tanulásban, mindig számíthattunk nevelőtanáraink, vagy társaink segítségére. A kollégiumnak köszönhetjük a barátságunkat, amely az első évtől kezdve töretlenül tart és nagyon reméljük, hogy középiskolás éveink után is tartani fogjuk a kapcsolatot. Úgy gondoljuk, hogy a kollégium egy tökéletes hely arra, hogy életre szóló barátságok szülessenek, a mi barátságunk is ezt példázza. A kollégiumi közösség olyan, mint egy nagy család, köszönhetjük ezt Judit néninek és Erika néninek, akik a 4 év alatt lelkiismeretesen, szeretettel viselték gondunkat, akárcsak a szüleink. A kollégium nyújtotta programok, rendezvények (sportkör, szecskaavató, vetélkedők, közös karácsony, kézműves foglalkozások, kirándulás, ballagás stb.) mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy jól érezzük itt magunkat és megtapasztaljuk, hogy egy közösséghez tartozni milyen jó dolog. Mindig szeretettel fogunk visszaemlékezni ezekre az évekre – mesélték a fiatal lányok.
A ballagási ceremónia ünnepi vacsorával zárult a szépen megterített iskolai ebédlőben.
Babos Petra
papa-ma.hu
A ballagásról készült többi kép itt tekinthető meg!
OM azonosító: 203047
Feladatellátási hely azonosító: 003
Cím: 8500 Pápa, Veszprémi út 45.
Telefon: 89/324-900
E-mail: info@papaiszakkepzo.hu