Kollégiumi szecskaavató

Az idei, 2016-2017-es tanév kollégiumi szecskaavatóját november 14-én, hétfőn tartottuk meg végzőseink vezetésével.

Elsőseink a kollégium nevelői és lakói előtt vettek részt vicces ügyességi feladatokon.

A szecskák felvonulása és bemutatkozása után Tóth Rebeka végzős kollégista konferálta fel az elsősök mindkét csapatát és kérte meg őket a betanított táncok bemutatására.

A két produkció viccesre sikerült!

Kezdetét vehette a feladatok lebonyolítása.

„1 perc és nyersz” nevezetű televíziós játékműsor feladatával indítottak, melyben összesen négyen vettek részt. A feladat lényege az volt, hogy egy ping-pong labdát fújjanak át a hátsó poharakba, amelyek vízzel voltak megtöltve. Természetesen mindenki vizes lett a környezetükben!

Ezután a szokásos, tradicionális játék következett. Az elsősök felsorakoztak és kérdésekre kellett válaszolniuk. Ha rossz válasz érkezett, akkor kaptak egy-egy adag tejszínhabot az arcukra. Nagyon jó hangulat lett, a szecskák viccesek voltak.

Több érdekes feladat után elfáradtunk a nevetéstől.

Az esemény zárásaként a két óda után, ami a végzősöknek íródott, a szecskák eskütétele következett. Természetesen az eseményről közös fotó is készült.

Nagyon hangos és hangulatos volt a délutánunk, sokat nevettünk.

Még több kép itt!

 

 

Pápa, 2016. november 15.

 

Mádl Gabriella

Steierlein Kata

 

Csengetési rend