A 2016/2017-es tanév első közgyűlésére október 3-án került sor a szokásos keretek közt, melyen minden kollégista részt vett.
A nevelőtanárok és a diákok körében a DÖK (Diákönkormányzat) tagjai összegezték az elmúlt tanév eseményeit, valamint az idei tanév terveiről is esett szó.
Először Németh Noémi DÖK elnök felvázolta a gyűlés napirendi pontjait, menetrendjét, majd a 9. évfolyamosok bemutatkozását kérte, nevük és lakhelyük elmondását.
Ezután ismertette a 2015/2016. tanév programjait, pénzügyi helyzetünket, valamint az idei tanév főbb eseményeit is elmondta, amelyek várhatóan lesznek.
Ezt követően felkonferálta Tóth Rebekát, aki a kollégium rendjét, szabályait közölte a lakókkal, valamint személyes meglátásait is. Ehhez tartozik például a megfelelő köszönés, rendrakás, mosogatás, tiszteletteljes viselkedés.
Az általános gondolatok után Fülöp Regina következett. Ő a tanulmányi átlagokat osztotta meg a jelenlévőkkel. Minden intézmény átlagát külön ismertette létszámokkal együtt.
Kollégiumunkban három intézmény tanulói vannak:
Pápai SZC Acsády Ignác Szakképző Iskolája
Petőfi Sándor Gimnázium
Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma
A tanulmányi felelős után Nagyné Hevesi Judit néni, kollégiumunk vezetője megosztotta velünk a nevelőtanárok tapasztalatait, a fő tudnivalókat nyomatékosította bennünk.
Ismét Németh Noémi DÖK elnök vette át a szót. A DÖK nevében lemondott a tisztségekről, mert mindhárman végzős kollégisták, így új diáktanácsot kellett választani.
Az előző hetekben javaslat született az új Diákönkormányzat tagjainak jelölésére.
A közgyűlés egyöntetűen megválasztotta a jelölteket:
Selmeczi Krisztina tanulmányi felelős, Mesterházy Martin sport- és kultúrfelelős,
Porkoláb Kíra pedig az új DÖK elnök lett.
Kíra vette át a szót és ajándék könyvvel megköszönte az előző DÖK több éves munkáját.
Kovács Lajosné Erika néni és a kollégiumvezető jutalmazta a jó tanulmányi eredményeket, az ajándékot 19 fő vehette át.
Tartalmas összefoglalója volt a közgyűlés a 2015/2016. tanévnek.
Pápa, 2016. október 5.
Mádl Gabriella
Steierlein Kata
OM azonosító: 203047
Feladatellátási hely azonosító: 003
Cím: 8500 Pápa, Veszprémi út 45.
Telefon: 89/324-900
E-mail: info@papaiszakkepzo.hu