Az Ifjú Közgazdász Alapítvány 2015-ben alapította a Jókai-díjat. Ezt a kitüntető címet azon végzős tanulóknak ítél oda a Kuratórium, akik a közgázos éveik alatt valamilyen területen kiemelkedő eredményt értek el.
A 2015/2016-os tanévben két tanuló is kiérdemelte a Jókai-díjat.
Kocsis Eszter 12. C és Sághi Tamás 12. B osztályos tanulók.
Kocsis Eszter óvodás korában tanult meg úszni. Édesapja felismerte tehetségét és bátorította, hogy versenyszerűen foglalkozzon ezzel a sportággal. Azóta szorgalmasan látogatja a városi uszodát és hetente legalább három alkalommal vesz részt edzésen. Kitartó munkájának eredményeképpen több alkalommal eredményesen szerepelt az országos versenyeken, öregbítve iskolánk hírnevét. Felsorolni hosszú lenne az elért versenyeredményeit, ezért csak a legjelentősebbeket emeljük ki.
2013-tól mindig dobogós helyet ért el az Úszó Diákolimpia Országos döntőjében.
Eredményei:
2013-ban 100 m-es hátúszás II. helyezés,
2014-ben 100 m-es gyorsúszás II. helyezés,
2015-ben 100 m-es hátúszás I. helyezés.
Gratulálunk!
Sághi Tamás a négy év alatt nyújtott kiemelkedő tanulmányi eredményével és mellette az íjászatban elért sikereivel érdemelte ki a Jókai-díjat.
Több alkalommal is indult országos és nemzetközi íjászbajnokságon.
Legjelentősebb eredményei a következők:
Országos diákolimpián 4. hely.
Teremíjász Európa Bajnokságon 2. hely.
Teremíjász Országos Bajnokságon 2. hely.
Gratulálunk!
OM azonosító: 203047
Feladatellátási hely azonosító: 003
Cím: 8500 Pápa, Veszprémi út 45.
Telefon: 89/324-900
E-mail: info@papaiszakkepzo.hu