A Deák nyelvi verseny szóbeli fordulójára 2016.április 22-én került sor a Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolájában. A februári írásbeli forduló után a résztvevő iskolák több mint ötszáz feladatlapot küldtek be a szervezőknek három megyéből. Ezekből választották ki a legjobbakat a különböző kategóriákban és hívták be a szóbeli fordulóba. Iskolánkból öten indultunk, 2 angolos: Rajnai Adél 9. C, Fodor Zsófia 10. B, és 3 németes: Selmeczi Krisztina 10. B, Molnár András 10. A és én, Polhammer Alexandra 10. A. Először tájékoztatást kaptunk a verseny menetéről, majd egy hallás utáni feladatot kellett megoldanunk. Ezután mutattuk be az itthon elkészített prezentációnkat, amelynek témája egy általunk választott ország kultúrájának ismertetése volt. Sokáig kellett várakoznunk, de eredményesen szerepeltünk, helyezéseket is hoztunk haza: Rajnai Adél (9. C) 2. helyezett lett, én pedig 3. helyezést értem el.
A dobogósok nyereményként könyvutalványokat kaptak. Mindenki nyertesnek érezhette magát, hiszen tapasztalatokat szerzett, valamint kipróbálhatta tudását.
Polhammer Alexandra
10.A
OM azonosító: 203047
Feladatellátási hely azonosító: 003
Cím: 8500 Pápa, Veszprémi út 45.
Telefon: 89/324-900
E-mail: info@papaiszakkepzo.hu