Leonardo-projekt

A Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium székhelyintézménye (volt Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskola és Leánykollégium) által 2005-ben a Berufskolleg des Kreies Höxter für Wirtschaft und Verwaltung intézményével aláírt partnerségi szerződés alapján a 2009-es évben is folytatta „Internationale Klasse" projektjét, amelynek fő céljai kölcsönös szakmai gyakorlatok szervezése, diákcsere, pályázati együttműködés.

Az iskola vezetése, valamint a projektvezető április 1. és 3. között tartózkodott projekt-megbeszélésen az észak-rajna-veszfáliai intézményben. A közösen elfogadott nyilatkozat alapján a két intézmény elkötelezte magát a projekt továbbvitele és továbbfejlesztése iránt.

Az Európai Unió „Egész Életen Át Tartó Tanulás" programja Leonardo da Vinci alprogramjában a 2009-es pályázati fordulóban az intézmény sorrendben harmadik alkalommal nyerte el a Tempus Közalapítvány támogatását mintegy 21.600,. € értékben.

A pályázat értelmében 2009. július 27. és augusztus 23. között 14 diák vett részt Höxterben és környékén német nyelvű szakmai gyakorlaton, ill. azt megelőzően az intézményben szakmai és idegen nyelvi felkészítésben.

Projekt-vezető: Aller Zsuzsanna

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó videók

 

Csengetési rend