Az Európai Unió által támogatott Erasmus+ pályázat első mobilitásának keretében a Pápai Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium öt tanulójának és két tanárának lehetősége nyílt 2015. február 1-7. között egy hetet eltöltenie az ausztriai Linz városában. A három éven át tartó ESCAPE projektben a következő országok egy-egy középiskolájának diákjai és tanárai dolgoznak együtt: Ausztria, Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Szlovénia és Magyarország. A projekt célja a másik ország kultúrájának, szokásainak, oktatási rendszerének, gazdaságának megismerése; hasonlóságok és különbözőségek feltárása, így a tanulók felmérhetik, melyek azok a fejlesztendő készségek, amelyeknek birtokában sikeresebben léphetnek majd a munkaerőpiacra. A projekt munkanyelve az angol, így az idegen nyelvi kommunikációs készségek fejlesztése is prioritást élvez.
Az linzi mobilitás egy hetére az osztrák partneriskola ESCAPE projektjéért felelős vezetője tartalmas programokat, feladatokat szervezett. A vasárnap esti megérkezést követően sor került a résztvevő csapatok bemutatkozására, továbbá a heti program ismertetésére.
A hétfő reggeli iskolai bemutatkozás már oldottabb légkörben zajlott, megismertük a hét ország résztvevő iskoláját egy-egy ppp előadás keretében. Tanulónak és tanárnak egyaránt hasznos volt bepillantást nyerni a különböző oktatási rendszerekbe. A nap további részében négy vegyes nemzetiségű csapat került kialakításra a minél hatékonyabb angol nyelvi kommunikáció érdekében, mely csapatok a hét folyamán a kapott feladatokon dolgoztak. Ez magában foglalta többek között egy prezentáció készítését és előadását az alábbi négy téma valamelyikében: iskola, tanterv, turizmus, közlekedés. A hétfői nap hátralévő részében először a tanulók fedezték fel egy játékos verseny keretében Linz nevezetességeit, majd este közösön indultunk városnézésre.
A keddi nap délelőttjét a Felső-Ausztriai Kereskedelmi Kamarában töltöttük, ahol a város, illetve a régió prominens személyei tartottak számunkra előadást pályázatokról, lehetőségekről. Az ESCAPE projekt diákcsapatai itt mutatták be a lakóhelyük történelméről, nevezetességeiről, illetve a helyi gazdaságról készített előadásukat. A délután folyamán ellátogattunk a linzi kikötőbe, ahol lehetőségünk volt megfigyelni a konténerterminál működését munka közben.
A szerdai napot az iskolában töltöttük, amíg a tanulók a projekt eTwinning oldalának szerkesztésével foglalkoztak, addig a tanárok a projekt további feladatainak előkészítésén dolgoztak. A nap további részében Ennsbe, Ausztria legrégebbi városába kirándultunk.
Csütörtökön a tanulók vegyes csoportokban angol nyelvi órákon vettek részt, melyen hasznos ismereteket szerezhettek különböző témákban, mint például turizmus, gazdaság. A hét második felére a csoport tagjai már közvetlenebbül kommunikáltak egymással, észrevehetően bátrabban beszéltek angolul, az iskolai programokon kívül is.
Pénteken a csapatok bemutatták az egész hetes munkájuk eredményét, a különböző témákat feldolgozó prezentációkat. Valamennyi előadás nagyon jól sikerült, remekül ment az együttműködés a diákok között. A délutánt a pár éve épült Ars Electronica Centerben töltöttük, ebben az interaktív csúcstechnológiai eszközöket felvonultató modern múzeumban, mely nagy sikert aratott a tanulók körében.
A szombati reggelen összegeztük, elemeztük az elmúlt hét eseményeit, továbbá meghatároztuk az előttük álló időszak tennivalóit.
Reméljük, hogy a márciusban Pápára látogató diákok is hasonlóan nagyszerű élményekkel térnek majd haza.
Csatári-Fodor Zsanett
OM azonosító: 203047
Feladatellátási hely azonosító: 003
Cím: 8500 Pápa, Veszprémi út 45.
Telefon: 89/324-900
E-mail: info@papaiszakkepzo.hu