Minden végzős diák életében fontos szerepet tölt be a szalagavató, illetve az azt megelőző készülődés. Ilyenkor rendszerint az osztályok tagjai összeülnek, és kitalálnak egy témát, ami köré építik a műsorukat. A cél mindig hasonló: egy vidám, zenés-táncos rövid összeállítást bemutatni, ami felidézi a közösen töltött középiskolai éveket. Ez általában a nagyobb viszályok ideje is, hiszen ahány ember, annyi személyiség, ötlet, gondolkodás. Végül azonban mindig pozitív lesz az eredmény.

Nálunk, a 12. A osztálynál sem volt ez másképp. Már szeptember elején elkezdtünk ötleteket gyűjteni, interneten nézegetni mások műsoraiból részleteket. Sok időt fordítottunk arra, hogy olyan közös produkció szülessen, amelyben mindenki kap szerepet, illetve amely tükrözi az osztály arculatát. A tervezés után következett csak igazán a dolgok neheze: próbák végeláthatatlan sora, hosszú órák, amikor igyekeztünk tökéletesíteni a részleteket. Néha előfordultak kisebb-nagyobb viták is, de mindez csak annak tudható be, hogy mindannyian a legjobbat akartuk kihozni a műsorunkból.

Sokan vállalkoztak arra is, hogy a szalagavató ünnepélyen majd keringőzni fognak. Táncainkat koreografálta és betanította: Koncz Sándorné Klári néni és Csillagné Bíró Katalin.

2014. november 21-én végre eljött a mi időnk. Délelőtt még iskolában voltunk, ám az osztálytermekben tapintható volt a feszültség. Lázas készülődések, utolsó simítások vették kezdetét a reggeli órákban. Koncentrálni nem igazán tudtunk az órákon, hiszen mindenkinek máshol járt már az esze. Volt, aki a fodrász által készítendő frizuráját vagy már a sminkjét tervezgette. Megint mások a műsoron elmélkedtek, hogy vajon eszükbe fog-e jutni az a bizonyos mondat, sor, tánclépés.

Délután 5 órára már mindenki legjobb formáját hozva a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházi öltözőiben várakozott. Szinte egy emberként vettük a levegőt, izgatottan vártuk a pillanatot, hogy szólítsanak minket a színpadra. Egymást segítettük, nyugtattuk, ha kellett, ápoltuk készülődés közben, de még ez is pozitív élményként fogható fel, mert ezzel is csak még szorosabb lett az osztály egysége, közelebb kerültünk egymáshoz.

Eljött a várva várt pillanat: este 6 óra. A szalagavató ünnepélyt a 13. D és a 12. C osztály keringője nyitotta. Mi addig a folyosón várakoztunk, izgalmunkban alig jutottunk szóhoz. Reméltük, hogy minden úgy sikerül majd, amint terveztük. A konferálók – Fülöp Nikolett és Udvardi Erik - aztán egyszer csak az osztályunk nevét mondták: mi következtünk. Hálával gondolunk és köszönetet mondunk a rendezőnek, Radványi Éva tanárnőnek, akinek bátorító szavai a színpadra lépésünk pillanata előtt is jólestek a színfalak mögött – ahogy a próbák, a közös énekek tanulása során a segítsége. Nem sokkal később már kint álltunk a színpadon, a reflektor a szemünkbe világított, amitől szinte semmit sem láttunk, és a közönségből is csak néhány embert észleltünk. Egymásra néztünk a többiekkel, és tudtuk, hogy ezt is együtt kell végig csinálnunk.

Az egész műsor időtartama nagyon rövidnek tűnt. Hónapokig készültünk erre a napra, és az egésznek – úgy éreztük - pár perc alatt vége is lett. Korábban nehezen hittük volna, hogy ott állva a színpadon a búcsúbeszéd vagy a búcsúdal éneklése alatt pityeregni fogunk. A hatalmas stressz, a nagy nyomás miatt azonban erre is sor került néhányunknál. Elérzékenyültünk, mert igazán csak ott állva fogtuk fel, hogy nemsokára tényleg vége, felnőttünk, és nincs visszaút.

Mérhetetlen nagy hálát érzünk tanáraink, szüleink, társaink iránt azért, hogy idáig eljuthattunk. Sok segítséget kaptunk, amit sosem tudunk eléggé megköszönni nekik.

Az este zárásaként eljött a legfontosabb pillanat is: a szalagok átadása, átvétele. Minden végzős az osztályfőnökétől személyesen vehette át a szalagját, amelyet ezentúl hordani fogunk.

Bódis Regina Andrea igazgatónő beszédében elmondta, hogy a szalag kötelezettséget és vállalást is jelent. Büszkének kell lennünk arra, hogy a közgáz diákjai vagyunk, és ehhez méltón kell viselkednünk, döntéseket hoznunk. „Nagyot álmodni, célokat kitűzni nem tűnik nehéznek. Szüleitektől, tanáraitoktól szeretetet, tudást kaptatok az útra. Gazdálkodjatok vele megfontoltan, felelősen.  Hiszem azt, hogy a Közgáz jó fészek volt. Most szárnyaitokra bízunk benneteket. Emlékeztessen ez a szalag erre a múló, örök pillanatra: még bura alatt, de fészek után és szárnyalás előtt.”

A hagyomány szerint egy szülő is köszönti a végzősöket ezen az estén. Idén az én édesanyám, Egyházi Andrea (a Klebersberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerületének igazgatója) szólt a 12. évfolyamosokhoz. „Pilinszky János így írta egy helyütt: „Nem az a fontos, hogy a madár hányat csap a szárnyával, hanem, hogy íveljen.” Azt hiszem, ebben is igaza volt a 20. század egyik legnagyobb költőjének, mert el kell ismernünk, hogy nem mindenki ívelt egyformán, és nem voltak egyformák a szárnycsapások sem, de mégis, itt és most együtt előre nézve, látszik, hogy közösség formálódott, és látszik az a tiszta szándék, mely előre visz. Nagy László írta ígéretként is felfogható sorait: „Ifjúság, sólyommadár, tiéd a világ és teérted van a világ”. Ezt kell az itt álló fiataloknak felfogni, ezt kell nekünk, pedagógusoknak és szülőknek együtt megértetni, s ez adja a hármas közös munka értelmét, jutalmát is egyben, és a legszebb emlékét.”

Mi, 12. A osztályosok a 12. B-sekkel együtt táncoltunk keringőt csodálatos menyasszonyi ruháinkban az ünnepség végén. Nagy élmény volt ezeket a romantikus táncokat előadni. Mindegyik táncoló pár nevében mondhatom, hogy nagyon nagy köszönettel tartozunk tánctanárainknak – Klári néninek és Kati néninek -, akik betanították nekünk fáradságos munkával a lépéseket, és végigizgulták a produkcióinkat.

Az ünnepi műsor után a színházterem előtt koccinthattunk szüleinkkel, barátainkkal, tanárainkkal, meghívott vendégeinkkel a mögöttünk álló 4 évre és az előttünk álló időszakra. Felejthetetlen pillanatokban volt részünk, felejthetetlen élmény volt számunkra a szalagavató ünnepély. Köszönjük!

Németh Vivien (12. A osztályos tanuló)

Fotó: Babos Petra

(forrás: papa-ma.hu)