A diákszínpad köreiből az elmúlt tanévben elballagtak végzős színjátszóink, akik a csapat erejét és hangulatát meghatározták, és új embereket kellett választani. Somogyi Katalin tanárnő a sok nagysikerű produkció után átadta a stafétabotot Radványi Éva tanárnőnek.

Elsőként az október 6-i megemlékezésre kellett készülnünk. Bizony a műsor bemutatásáig nagyon szorított az idő, ezért Éva néni erre az alkalomra azokat a diákokat kérte fel, akik – ha nem is mind diákszínpadosként -, de már az elmúlt években is szerepeltek iskolai műsorokon.

Én a tavalyi évben is részt vállaltam az iskolai rendezvényeken való prózai és verses szerepléseken, és nem is volt kérdés, hogy maradok-e, vagy sem. Fülöp Nikolett és Németh Ádám, mindketten 10/D osztályos tanulók, Éva néni osztályának aktív tagjai is kitűntek tehetségükkel, így ők is hamar bekerültek a diákszínpadba. Őri Beáta, 12/A osztályos társunk rengeteg iskolai programban kapott már szerepet az elmúlt négy évben, s Éva néni úgy látta, szüksége van rá a csapatnak. Ugyan utolsó évét tölti már iskolánkban, de örömünkre mégis vállalta ezt a nem könnyű feladatott. Utolsó, de kihagyhatatlan embere a kis csoportnak Udvardi Erik. Ő már a tavalyi évben elballagott, de felnőttképzésen itt maradt iskolánkban a 13/PV osztályban. Lenyűgöző hangszínével, mély orgánumával gazdagította az előadók körét.Színesítette palettánkat osztálytársam, Kovács Boglárka, aki erre az alkalomra csatlakozott hozzánk, hogy énekhangjával színezze műsorunkat. Mivel mindannyian letettünk már valamit az asztalra az elmúlt kettő, három, vagy mások esetében akár négy vagy öt évben, így megkaptuk Éva nénitől a bizalmat arra, hogy az idei október 6-ai műsor alkotói lehessünk. Mint már említettem, nem sok időnk volt a próbákra, de mindannyiunk rendelkezett már valamiféle rutinnal, így az összeülések és az olvasópróbák alatt hamar megtaláltuk a közös hangot egymással.

Az első alkalommal, Éva nénivel felelevenítettük, hogy október 6-án, nemzetünk gyásznapján az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tábornokainak kivégzésére emlékezünk. Elmesélte az ítélet, a kivégzés megalázó voltát, mellyel a magyar nemzetnek küldtek figyelmeztetést az osztrák főurak. Ezután ismertette a műsor menetét. A megemlékezést kb. 15-20 perces időtartamra tervezte a tanárnő, melyben verses és prózai részletek – melyeket mi adunk elő – ölelnek közre egy drámai filmbejátszást a kivégzés pillanatairól. Döbbenetes volt látni azt a kegyetlenséget, mellyel a tizenhárom bátor hadvezérünket állították bitófák elé, vagy lőtték halálra. Miután meghallgattuk a műsor szövegkönyvét, felosztottuk a szerepeket. Éva néni a szöveg felolvasásakor arra kért bennünket, hogy válasszon mindenki olyan szöveg- vagy versrészletet, ami megérinti a szívét, és amit szívesen mondana. Utána meghallgattuk egymást, és közösen döntöttünk arról, hogy ki melyik szövegrészt mondja a legmeggyőzőbben.

Mivel videós előadásra készültünk, így lassan elérkezett a stúdiós hangfelvétel ideje. Megnyugtató volt számunkra, hogy a műsor nézői most csak a hangunkat fogják hallani, miközben korabeli képsorozatot látnak majd. Egyenként hívtak be minket a hangfelvételre, melyet iskolánk rendszergazdája Menyhárt Gábor készített el. Érdekes volt visszahallani a saját hangunkat, megtapasztalni, hogy mit mondunk jól, hol olvadnak össze helytelenül a szavak. Többször kellett újra és újra elmondanunk a szöveget, de végül mindenki hangját sikerrel vettük fel.

Október 6-án reggel szívünkben izgalommal néztük munkánk eredményét. Tanáraink közül sokan dicsérték meg műsorunkat. Megindítónak, szívhez szólónak találták. Számomra talán az volt a legmeghatóbb, amikor az osztálytársaim közt ülve, őket figyelve azt tapasztaltam, hogy mindvégig csendben voltak, senki nem foglalkozott közben – még titokban sem – mással. Kell-e ennél nagyobb elismerés egy diáknak…

Mrena Mónika

10. B osztályos tanuló