Október 6-ai megemlékezés
„Őszi napnak mosolygása
Őszi rózsa hervadása.
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre.
Hol megváltott – hősi áron –
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.”
A nemzeti gyásznap olyan kitüntetett napot jelöl, amely egy ország, egy nép életében kiemelt jelentőséggel rendelkezik. Olyan történelmi tragédia, nemzeti jelentőségű esemény, amely fordulatot hozott. Arad, 1849. október 6. – a „magyar Golgota”-ként vonult be nemzeti köztudatunkba. Akkor és ott egy nemzet ellenállását akarták vérbe tiporni. S Arad egy nemzet ellenállásának szimbóluma lett.
Iskolánkban 2014. október 6-án reggel 8 órakor emlékeztünk az aradi vértanúk halálának 165. évfordulójára az Irodalmi színpad által összeállított rövidfilmmel. A mi osztályunk a természettudományi teremben nézte végig ezt a videót, amellyel azoknak a magyar honvédtiszteknek állítottunk emléket, akiket az 1848-49-es szabadságharc bukása után Aradon végeztek ki.
A prózai és verses részleteket Őri Beáta, Fülöp Nikolett, Mrena Mónika, Udvardy Erik és Németh Ádám adta elő. Szólót énekelt Kovács Boglárka. Felkészítőjük, a műsor összeállítója Radványi Éva tanárnő.
A műsorban részletet láthattunk az 1970-ben készült „Tizennégy vértanú” című magyar filmből.
Cseke Klaudia és Ruip Damarisz
„…az aradi Golgotára
ráragyog a nap sugára.
Oda hull az őszi rózsa.
Hulló levél búcsú-csókja:
Bánat sir a száraz ágon.
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.”
(Ady Endre: Október 6. – részlet)
OM azonosító: 203047
Feladatellátási hely azonosító: 003
Cím: 8500 Pápa, Veszprémi út 45.
Telefon: 89/324-900
E-mail: info@papaiszakkepzo.hu