Örömmel hallgattuk még augusztus 27-én a nyitótáborban Radványi Éva nénit, aki nagy lelkesedéssel avatott be minket, elsősöket új iskolánk hagyományaiba. Tőle hallottunk először a 9. évfolyamosok tehetségkutató műsoráról. E műsornak az a célja, hogy az újonnan érkezettek bemutathassák, a kultúra egyes területein miben jeleskednek. A fellépők táncolhatnak, zenélhetnek, énekelhetnek, szavalhatnak, bemutathatják fotóikat, rajzaikat, festményeiket.
Mikor szeptember 1-jén osztályfőnökünk feladatként említette ezt a tradicionális programot, izgatottan kezdtünk készülni a megmérettetésre: elsősorban versek, dalok, zenés darabok közül válogattunk.
Zsúfolásig megtelt az iskola díszterme 2014. szeptember 29-én délután fél 3 órára. Aki addig a fellépők közül nem izgult, ekkora tömeg láttán bizony lámpalázas lett. A konferáló Fülöp Nikolett (10. D) kedves hangját hallva, majd Radványi Éva néni mosolygását látva azonnal elpárolgott minden izgalmunk. Kíváncsian, várakozóan álltunk a másfél órás program előtt.
A konferáló bemutatta a zsűri tagjait: Tóthné Pál Gabriella, Kiss Katalin, Kovács Lajosné, Radványi Éva és Somogyi Katalin tanárnőket, ill. Molnár András tanár urat. Tanár úr köszöntő beszéde után kezdetét vette a tehetségkutató műsor.
Elsőként a 9. A osztály tanulóit láthattuk. Ivády Grétától egy prózarészletet hallhattunk: Fabius Tamás Kicsoda Santa Claus? című művét. Könnyűzene-ének kategóriában ketten is indultak: Csukárdi Piroska Christina Aguilera Beautiful, Tóth-Éber Cintia Koncz Zsuzsa Valahol egy lány című népszerű dalát énekelte. Számunkra a legérdekesebb műsorszám – újdonsága révén - az volt, amikor Molnár András kártyatrükköket mutatott be. Gréta és Piroska közös tánca zárta a 9. A-sok műsorát.
A 9. B osztályosok közül először Csonka Anita állt a közönség elé: Weöres Sándor Ének a teremtésről című versét szavalta, majd furulyaszólót adott elő. Nagyon látványosnak találtuk a majorett csoport bemutatkozását is – élükön Móricz Viktóriával.
A 9. C osztály tanuló közül ketten is Petőfi-verssel készültek: Ölbei Zsófia Szeptember végén, illetve Pap Krisztián Falu végén kurta kocsma című lírai alkotásokat szavalták. A zene ennek az osztálynak a műsorából sem hiányozhatott. Hencz Balázs elektromos gitárját szólaltatta meg, Király Bianka Csillag vagy nékem, Tóth Laura Hallja meg a világ című dalokat énekelték. Utolsó produkcióként az osztály ezen jeles alkalomra verbuválódott tánc csoportjának bemutatóját láthattuk (a csoport tagjai: Buzás Lia, Cseke Klaudia, Gajdacsik Renáta, Krózser Bianka).
Hamar elröppent az a délután. A színvonalas műsorszámokat egyrészt a közönség nagy tapssal, másrészt Tóthné Pál Gabriella tanárnő (a zsűri elnökeként) dicsérő szavaival értékelte. A tanárnő annak reményében zárta a tehetségkutató műsort, hogy a tehetséges fiatalok produkcióival más iskolai rendezvények fényét is emelni fogják.
Ruip Damarisz és Cseke Klaudia, 9. C osztályos tanulók
OM azonosító: 203047
Feladatellátási hely azonosító: 003
Cím: 8500 Pápa, Veszprémi út 45.
Telefon: 89/324-900
E-mail: info@papaiszakkepzo.hu