„Inkább velünk éld át, mint egyedül önmagadban!” – így hangzott a Bűnök és bűnhődések című előadás mottója. A produkció a veszprémi Pannon Várszínház színészeinek közreműködésével valósult meg. Az előadók három valós történetet dolgoztak fel, melyeknek rendezője Kiss Dávid. Az előadás létrejöttéhez a Veszprém megyei Rendőrkapitányság munkatársai is jelentős mértékben hozzájárultak, hiszen egy-egy történet után segítségükkel közösen beszéltük meg az adott darab tartalmát, lényegét. A jelenlévő diákokat – akik Pápa város középiskoláiból verbuválódtak – Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója köszöntötte, aki elmondta, hogy a bemutatásra kerülő történetek valóban megtörtént esetek színpadi feldolgozásai.
Az első történet címe „Fordulat”. Főszereplője egy fiatal, középiskolás lány, akiről erkölcstelen fotók kerülnek fel az egyik közösségi portálra. Először mindenki úgy gondolja, hogy a lány saját maga töltötte fel a képeket csupán azért, hogy osztálytársai befogadják. Mikor a szülők értesülnek az eseményekről, szakemberhez fordulnak. Eközben kiderül, hogy a fotókat valójában nem is ő, hanem azok a lányok tették fel a netre, akiket a barátainak hitt.
A darab arra próbált rávilágítani, hogy mekkora veszély fenyegethet bennünket, ha meggondolatlanul fotókat készítünk vagy készíttetünk magunkról, barátainkról, s azok ellenőrizetlenül illetéktelen kezekbe kerülnek.
Ezzel a témával kapcsolatban kaptunk néhány értékes információt és figyelmeztetést Futtató Norbert rendőr alezredestől, aki a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője.
A második történet címe „Találd ki, ki vagyok?”. A színészek a drog, a kábítószerek nevében beszéltek. Bemutatták, hogy válik egy átlagember szenvedélybeteggé, s megismerhetjük a függővé vált személy környezetét is – akinek az élete megrekedt, többé nem lát kiutat helyzetéből. Úgy gondolom, mindenkire nagy hatást gyakorolt, hogy testközelből láthatta, hogyan tesznek tönkre egy emberi életet a különböző tudatmódosító szerek.
A harmadik darab – „Nehéz ügy” – egy balesetet és annak körülményeit mutatta be az áldozat, a mentős, egy nézelődő és a balesetet okozó személy szemszögéből. A történet végén a nézelődő hölgy fiát vélte felfedezni az áldozatban.
A nézőtéren ülve a feszültség tapintható volt. Úgy éreztem, ezzel az előadással érte el a legdrámaibb hatást a rendező.
Az előadás zárásaként az úgynevezett BallaDAL-t hallgattuk meg, melyhez a színészek különböző táncképeket alkottak. Talán a következő két versszak volt a legmegdöbbentőbb:
„…Látok egy zsákot, zsákban egy kabátot, felveszem.
Fekete posztó, gyászruhának pont jó, megveszem!
Túl nagy az ára, lidérc a kofája, őt nem adom!
Túl fiatal, nem tudja mit akar, őt nem adom!...”
A történetek az egész diákságot megérintették, s mi, a Közgáz 10. D osztályos tanulói, hasznos tanácsokkal ellátva tértünk haza az idei tanév első színházlátogatásáról.
Hujter Flóra
10. D osztályos tanuló
Bővebben: papa-ma.hu
OM azonosító: 203047
Feladatellátási hely azonosító: 003
Cím: 8500 Pápa, Veszprémi út 45.
Telefon: 89/324-900
E-mail: info@papaiszakkepzo.hu