A kétévente megrendezett három napig tartó Helikoni Ünnepségekre idén április 24. és 26. között került sor. 128 középiskolából 3300 diák és 300 kísérő lepte el Keszthelyt ezekben a napokban. A versenyzők hét helyszínen szerepeltek 18 kategóriában.
Iskolánkból ezen a versenyen Konczné Recska Henriette tanárnő kíséretében a tornász csapat vett részt, Kapcsándi Klaudia, Horváth Lóránt, valamint jómagam.

Csütörtökön két külön csoportban mentünk Keszthelyre. Hetti néni és a tornász lányok kora reggel busszal, mi pedig, akik maradtuk, Somogyi Katalin tanárnővel 9 órakor indultunk autóval az iskola parkolójából. Odafelé menet Kati néni Klaudiával még novellát elemzett, mi pedig hátul csendben hallgatunk, és mással foglaltuk el magunkat. Az út zökkenőmentes volt, és csak egy egészen picike segítségre volt szükségünk ahhoz, hogy odataláljunk a sportcsarnokba, ahol a lányok felléptek. Erre délelőtt 11:24-kor került sor, mi pedig éppen időben érkeztünk. A tornászok az „Ébredés” című gúlagyakorlatot adták elő, és nagyon ügyesek voltak. Én magam sosem voltam valami hajlékony, ezért képtelen lennék utánuk csinálni.
Ezt követően megint különváltunk. Hetti néni és a lányok gyalog indultak útnak, mi pedig kocsival mentünk tovább. Amíg ők berendezkedtek a szálláson, amely Keszthelyen volt a Soproni úton az Ambient Vendégházban, addig mi megebédeltünk, és annak a térképnek a segítségével, amelyet a Helikonos táskába tettek a szervezők, még hamar oda is találtunk. Ezt követően mi is a szállásunkhoz hajtottunk, és beköltöztünk a szobáinkba. Klau átöltözött, és már mentünk is a Kastélyba, hogy elszavalhassa a versét. Mi elfoglaltuk az első sort, és miután Klaudia végzett, egyszerre fel is pattantuk, és elhagytuk a helyiséget, ami igen látványosra sikeredett. Klau Szép Ernőtől a Várjon című verset adta el, szerintem nagyszerűen, mivel nagyon jól hangsúlyozott. Volt a vers előadása során kioktató, szigorú, kicsit megvető, álmodozó, és a végén kérlelő. Kati néni szavaival élve „egy dög” volt. Mindenesetre nekem igazán tetszett.

Ezután nagyon kellett sietnünk, mert Klaudiának volt aznap egy másik fellépése is, ének kategóriában. Villámgyorsan átöltözött, és már hajtottunk is a sportcsarnokba. Itt Edith Piaf Milordját énekelte el gyönyörűen. Én magam nagyon élveztem az előadását, még ha egyébként Piaf zenéje elég messze is áll tőlem.

Amikor itt végeztünk, elbúcsúztunk Kati nénitől, és mi hárman is - akiket eddig kocsival vittek - végre használatba vehettük a lábainkat. Nagyon örültünk neki.
Ezen a napon már nem volt semmi egyéb szereplésünk, ezért beültünk a sportcsarnokba, és élveztük az ott zajló előadásokat. Voltak nagyon jók, és kicsit gyengébbek is. Annyira bele is feledkeztünk, hogy a képzőművészeti kategória eredményhirdetéséről meg is feledkeztünk, és túl későn jutott eszünkbe. Végül azért elmentünk a Balaton Színházba, hogy körbenézzünk, de hiába, mert nem találtuk meg Lóri rajzait, ezért tovább érdeklődtünk, és még visszaszerezni is sikerült őket, hogy ő maga hazavihesse. Három rajzzal nevezett. Az egyik egy japán hölgyet ábrázol, a másik egy démont, vagy japánul „oni”-t, a harmadik pedig egy magyar harcost. Nagyon jól sikerült mind a hármat megrajzolnia.

A vacsora felé menet részt vettünk a „Nagy Versmondás”-on, ahol közösen Nagy László: Ki viszi át a szerelmet c. versét szavaltunk el lenyűgöző módon Jordán Tamás vezénylésével. A vacsora végeztével azonban rá kellett jönnünk, hogy igencsak esik az eső. Mindössze egy esernyőnk volt, ami tizenkét embernek sehogy se volt elég, ezért sietősen mentünk vissza a szállásra, miután beláttuk, hogy nem fog elállni. Persze, hogy akkor maradt abba, mikor már majdnem bent voltunk a házban. Ezután viszont már nem volt kedvünk kimozdulni, így összegyűltünk az egyik szobában, ahol beszélgetéssel ütöttük el az időt. Lemaradtunk ugyan a Kávészünetről, és a 30Y-ról, vagy ahogy Hetti néni mondta a „30J”-ről, de azért így is jól éreztük magunkat, ha eltekintettünk az ajtócsapkodástól, és kedves szomszédjainktól, akikkel a szálláson osztoztunk.

Másnap 8-kor volt kelés, 9-kor reggeli, amit Hetti néni szerzett be, míg mi lustálkodtunk. Miután mindennel végeztünk, visszamentünk a sportcsarnokba, hogy tovább gyönyörködhessünk a különféle produkciókban, majd korán ebédelni mentünk, mivel aznap is volt fellépése a lányoknak a „Tiéd a színpad!” keretében. Ami ugyan az időjárás miatt kétséges volt, de mi megérdeklődtük, hogyan lesz. A szervezők közölték, hogy azok lépnek fel, akik az eső és egyéb viszontagságok ellenére is vállalják, és ők persze, hogy megtették. Sajnos én lemaradtam róla, mivel épp akkor volt az irodalmi kategória értékelése, mikor Klaudia énekelt a színpadon, majd azt követően a lányok ismét előadták a gúlagyakorlatot, ami nem cola gyakorlat, ahogy az egyik színpad mögötti technikus mondta. De legalább jól szórakoztunk ezen a félreértésen.  
A díjátadásra a Balaton Színház egyik termében került sor, amit előző nap csak „hányos teremként” emlegettünk. Magányosan elfoglaltam elöl, de nem túl elöl egy széket, és vártam. A zsűri először összegezte a véleményét a beérkező alkotásokról, majd elkezdték kiosztani az okleveleket. Mikor a bronzminősítésnél meghallottam a nevem, el se akartam hinni, de gépiesen felálltam, és kimentem, hogy átvegyem, majd villámgyorsan visszasiettem a székemhez. Az oklevelemre meredtem, és azt néztem, hogy vajon tényleg az én nevem van-e rajta, és nem valami tévedésről van szó, de nem. Tisztán oda volt írva minden, félreértésről szó se volt. Kicsit sokkos állapotba kerültem, ezért a továbbiakban nem igazán tudtam odafigyelni, és még akkor se voltam biztos benne, mikor vége lett, és kimentem a színházból. A többiek visszamentek már a szállásra, ezért én is „hazatértem”. Volt egy kis időm, de nem sok, ez alatt pedig sikerült magamhoz térnem, és rettenetesen örültem, hogy ilyen eredményt értem el.

Ezen a napon még megkóstoltuk a krumpi spirált, amelyet különféle ízekben lehetett kapni, és mindenkinek csak ajánlani tudom, valamint mindenki szert tett egy második névre, hiszen mi egy nagy család voltunk ebben a három napban: anya, apa, és a sok gyerek.

Este azonban felháborodottan vettük tudomásul, hogy mivel nem kaptunk karszalagot, ezért nem mehetünk be a Helikoni After Partyra, de kétségbe azért nem estünk, és a Fő térre mentünk, hogy akkor meghallgassuk Szalonna és a Bandája fellépését. De amint ráébredtünk, hogy ez népzene, rögtön el is ment a kedvünk tőle, és inkább visszatértünk a szállásra, ahol hamar nyugovóra is tértünk, elvégre másnap egy órával korábban keltünk, és a lábunkat is lejártuk már.

Szombaton már nem volt sok tennivalónk, csak az eredményhirdetésre voltunk nagyon kíváncsiak. Azt hittük, hogy le fogjuk késni, de mivel a zsűri szeret beszélni, pont időben értünk oda. Ezután a csomagjainkat cipelve lebattyogtunk a Balaton partra, és ott vártunk, amíg el nem érkezett az ideje annak, hogy a buszra menjünk. A visszafele út békésen zajlott, mi már teljesen kimerültek voltunk, és szerencsésen megérkeztünk a pályaudvarra.

Végül pedig, mivel az eredményeket eddig szándékosan nem írtam le a sajátom kivételével, most megteszem. Lóri a rajzaival, Klaudia pedig az énekével szépen teljesített, ezen kívül Klau a versével bronzminősítést, a lányok a gúlagyakorlattal pedig ezüstöt kaptak.

A cikk szerzője: Gerencsér Eszter 11. A.