2021. november 12-én részt vettünk a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara által meghirdetett GreenLike elnevezésű, körforgásos gazdasághoz kapcsolódó versenyen. A helyszíni döntőt egy online forduló előzte meg, amelynek eredményeként sikerült bejutnunk a legjobb 11 csapat közé.
Előzetes feladatunk volt egy maximum 3 perces videó összeállítása, amelynek központi témája az élelmiszerpazarlás. Be kellett mutatnunk a saját környezetünkben az élelmiszerpazarlás jelenlegi helyzetét, és ötleteket kellett gyűjtenünk ennek megelőzésére, illetve lecsökkentésére.
A döntőben 2 interaktív feladat várt ránk a körforgásos gazdaság témájában, illetve a videók is levetítésre kerültek. Az első feladatnál a rögtönzőképességünkre volt szükség, a második feladat egy komplex esettanulmány összeállítása volt, amit a szakmai zsűri előtt kellett prezentálnunk.
Végeredményként a 2. helyet sikerült elhoznunk!
Csapatunk tagjai: Járó Noémi, Kerper Anna, Mesterházi Ádám, Nagy Attila
Felkészítő tanárunk Koppány Jánosné tanárnő volt, köszönjük támogatását!
A verseny sok tekintetben megváltoztatta a szemléletmódunkat. Fontos odafigyelnünk környezetünk állapotára, és igyekeznünk kell olyan módon élni, amivel elősegítjük megóvását!
OM azonosító: 203047
Feladatellátási hely azonosító: 003
Cím: 8500 Pápa, Veszprémi út 45.
Telefon: 89/324-900
E-mail: info@papaiszakkepzo.hu