Iskolánkban a Takarékossági Világnaphoz kapcsolódóan immár ötödik alkalommal szerveztük meg 2021. október 14.-én a „Kalandpark a Közgázban a takarékosság jegyében” elnevezésű versenyünket, melyen a résztvevőknek lehetőségük nyílt a „Spórolás mesterei” cím elnyerésére.
A rendezvény pályaorientációs céllal, Bázisintézményi programként kerül megrendezésre, ahol a részt vevő általános iskolák 8. osztályos tanulói bejárják a Közgáz gyönyörű épületének 3 szintjét, megismerkednek az iskola életével, oktatóival, valamint játékos feladatokon keresztül bepillantást nyerhetnek az intézmény által oktatott szakmákba is.
Az idei évben négy iskolából (Tarczy, Munkácsy, Szt. István, Weöres) összesen 5 csapat vett részt a versenyen.
A 4 fős csapatok mindegyike 500 „Közgáz pénz” birtokosaként elindult a saját, kisorsolt tanösvényén, hogy teljesítse a feladatokat. Minden tanösvény 6 megállóból állt, a helyszínek fellelésében térkép, és 2 – 2 felsőbb éves diákunk nyújtott segítséget.
A csapatok a feladatok helyes teljesítése esetén gyarapították a meglévő tőkéjüket, hibás válasz esetén pedig fizetniük kellett. Lehetőség volt a már összegyűjtött pénz kockáztatására is, ha a csapat elég bátornak gondolta magát.
A verseny nagyon jó hangulatban telt, a résztvevők nagy izgalommal járták végig az állomásokat, a játék közben találgatták, hogy vajon ki gyűjtötte a legtöbb pénzt. A 11.A osztály tanulóiból álló kísérők pedig az állomások közötti sétán meséltek az iskolai életről, közgázos élményeikről, az itt megszerezhető szakmai tudás előnyeiről.
A „Spórolás mesterei” címet végül a Szent István Római Katolikus Általános Iskolából érkezett, „MÁNI” nevű csapat nyerte el, akik a verseny során a legtöbb „Közgáz pénzt” gyűjtötték össze. A csapat tagjai: Szabó Míra, Harcos Rita, Ősz Regina, Pálffy Bianka
A második helyezett csapat neve IFJÚ MEDIÁNOK, akik a Tarczy Lajos Általános Iskolából jöttek. A csapat tagjai: Horváth Eszter, Buti Hanna, Nagy Máté, Szakács Boglárka
A harmadik helyezést a PÉNZMÁGUSOK nevű csapat érte el, akik a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolából jöttek hozzánk. A csapat tagjai: Csákvári Eszter, Szekeres Vivien, Balogh Máté, Maradics Márton
Az első 3 helyezett Oklevelet, könyvutalványt, minden részt vevő csapat Emléklapot kapott.
A zsűri tagjai: Gombás Lívia, Horváth Erzsébet, Rózsahegyi Zsolt Tamásné, Bancsó Zoltánné, Menyhártné Kemenes Szilvia, Mógor Andrea tanárnő és Présinger Zoltán tanár úr, a zsűri elnöke Tóthné Orosz Krisztina szakmai munkaközösség vezető volt.
Gratulálunk a nyerteseknek!
Tóthné Orosz Krisztina
OM azonosító: 203047
Feladatellátási hely azonosító: 003
Cím: 8500 Pápa, Veszprémi út 45.
Telefon: 89/324-900
E-mail: info@papaiszakkepzo.hu