Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

Mindenki nagy izgalommal készült a szombati napra. Izgultunk:

• - az időjárás miatt,
• - hogy elkészül-e a díszítés időre,
• - meg lesznek-e elégedve vele a ballagók,
• - ...

Izgultatok ti, ballagók is:

• - szép lesz-e a frizurátok,
• - milyen érzés lesz, ha utoljára szólal meg a csengő,
• - nem kenődik-e el a sminketek, ha mégis legördül egy könnycsepp az arcotokon,
• - ...

Sok-sok gondolat kavargott a fejekben azon a reggelen. Aztán megszólalt az ismerős hang, a csengőé, amit annyiszor hallottatok az évek során. De most valahogy mégis más volt...

Nektek most szólt utoljára. Mert 9 „mezős" osztály 194 diákja számára ezzel a nappal lezárult egy fejezet. A mai nap az ünnepé, a búcsúzásé. Aztán hétfőtől jön a megmérettetés.

A tantermek szépen feldíszítve, minden csupa virág, illatár. Hatalmas a tömeg, szülők, nagyszülők, testvérek, rokonok, barátok, ismerősök.

Az alsóbb évesek sorfala között vonultok végig, ki mosolyogva, ki kissé elérzékenyülve. Az iskola hagyománya szerint minden osztály virágot helyez el a Batthyány szobornál, aztán elfoglaljátok helyeteket a színpaddal szemben. Ma nektek szól a műsor, ma értetek van minden. Versek, dalok csendülnek fel, közben lepereg előttetek az itt töltött idő filmje. Sok minden jut ilyenkor az ember eszébe. Ebben segít Bartosné Illés Zsuzsanna tanárnő megható útravaló beszéde és Füredi Júlia végzős társatok búcsúzója.

Átadják a Böröczky Géza-díjat, Kőszegi Attila 13. VL osztályos szakács tanuló kapja. Aztán sorra neveket mondanak, jutalomkönyvek találnak gazdára.

Még néhány perc és újra az osztályteremben lesztek, fogadjátok a hozzátartozók gratulációit, virágait. Vakuk villannak, képek készülnek az emlékezés tárába.

Majd újra elindul a kis csapat, most csak a városi ballagásra, aztán a nagybetűs ÉLET-be.

Bízunk abban, hogy iskolánk felvértezett benneteket olyan tudással és emberi tartással, hogy minden körülmények között megálljátok a helyeteket.

Sikeres érettségi- és szakmai vizsgát kívánunk minden végzős tanulónknak!

Tóth Judit tanárnő ballagási beszéde a Székhelyintézményben:

Tisztelt Ünneplő Közönség, Kedves Ballagó Diákok!

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, de az Üveghegyen innen, valahol Veszprém megyében egy kis város, Pápa, ahová 4 évvel ezelőtt megszeppent lányok és fiúk érkeztek kíváncsi tekintettel, s egy kicsit félve az újtól, a változásoktól. Minden felnőtt gyermekként kezdte… még Fehérlófia, Vitéz János, Király Kis Miklós, Hófehérke és Hamupipőke is. A mese végére véget ér a hős gyerekkora, új élet, szebb és boldogabb világ vár rá… a felnőttek világa.

A népmesék megőrizték a hajdan volt férfivá és nővé avatási rítusok nyomait. Ezek során felkészítették az ifjakat, fiúkat és lányokat mindarra, ami a következő életszakaszban rájuk vár… Féltek ettől a változástól, de vágytak is rá. Tudták, hogy nehéz lesz, de azt is tudhatták, hogy mindig lesz, aki segít, és van értelme végigjárni az utat. A mesék eleinte talán nem is mesék voltak, hanem szívbemarkolóan igaz tanítások a világról, emberről, természetről… tanítás, amely révén az ismeretek megszerzésén túl a fiatalok önmagukra találhattak, legyőzhették félelmeiket, felfedezhették a bennük rejlő kiapadhatatlan erőforrásokat… boldogan és bizakodással nézhettek a jövő elébe.

Ez az átmeneti rítus hiányzik a mai emberek életéből, nem tudják pótolni, helyettesíteni az iskolák befejezéséhez kötődő ilyen alkalmak sem, mint a ballagás. Egy érettségi vizsga, bármekkora megpróbáltatás is lehet egyeseknek, nem vethető össze azokkal a lélekerősítő próbatételekkel, amelyeknek régen alávetették az ifjú lányokat, legényeket.

Szent-Györgyi Albert szerint „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni tud.” Ha ezen feltételek közül csak néhányat sikerült teljesíteni az itt töltött 4 év alatt, akkor úgy érzem, elégedettek lehetünk.

Ebben a munkában azonban nem csupán mi, tanárok vettük ki a részünket, hanem a benneteket felnevelő, utatokat egyengető, értetek mindent megtevő szüleitek is. Így ez az ünnep- bár elsősorban a tiétek, azért a benneteket felnevelő szülőkről, s a tudást kisebb-nagyobb sikerrel a fejetekbe töltögető tanárokról, nevelőkről sem szabad megfeledkezni.

A tudás, az érett gondolkodás hatalom. Olyan adomány, melyet semmilyen körülmények között sem veszthetsz el, Szókratész szerint „Egyetlen jó létezik csak: a tudás, és egyetlen rossz a tudatlanság”.

Kedves ballagók! Mint a mesék szereplői, ti is felnőtté váltatok, későbbi utatokon – egészen bizonyos – fogjátok emlegetni az itt töltött időt is, remélem, hogy gazdagodtatok, a megszerzett tudás, a lelki gazdagság, melyhez valamelyest, mi is hozzájárultunk, mindennél fontosabb.

Arany János jó tanácsával fejezem be tisztemet:

„Nemes önbizalom, de ne az önhittség

Rúgói lelkedet nagy célra feszítsék:

Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,

Ember lenni mindig minden körülményben.

Serdülj, kedves ifjú… poharam cseng érted

Légy ember, ha majdan azt az időt éred.

Kapcsolódó galériák