Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

Május 1-jén 8.00 órai kezdettel tartotta iskolánk mindkét intézménye hagyományos ballagási ünnepélyét.

A Himnusz elhangzása után a ballagó osztályfőnökök és diákok búcsúztak, majd az énekkar előadását hallgathatták meg jelenlévők.

A rendezvény keretében az intézmények diákönkormányzatai azokat a végzős tanulókat is jutalmazták, akik az elmúlt négy-öt évben kiemelkedő tanulmányi vagy sport-teljesítményükkel, közösségi munkájukkal járultak hozzá az iskola jó hírnevéhez, ill. országos versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el.

Az iskolai ballagási ünnepély után a tanulók az ugyancsak régi hagyományokkal rendelkező városi ballagásra indultak.

Az alábbiakban Somogyi Katalin, a 12. C osztály osztályfőnökének (Közgáz) és Békefi Imre, a 12. E osztály osztályfőnökének (Mező) ünnepi beszédét adjuk közre.

Tisztelt Igazgató úr, Szülők, Rokonok, Barátok, kedves Vendégek!

Pedagógusnak lenni a legszebb és a legönzetlenebb hivatás, mert nincs annál nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud. Szép dolog kifaragni egy szobrot és életet adni neki; de még szebb kiformálni egy emberi lelket és megtölteni igazsággal. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa a diákokkal, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyukat, hogy megtanítsa őket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítsa szeretni azt, amit csinálnak, és hogy segítse megtalálni azt, amit szeretnek.

Minden év májusában aztán elhagynak bennünket a tanítványok, akik legtöbbször igaz örömöt, az önbecsülés, önigazolás tudatát, hitét adják nekünk. A szívünkhöz nőtt fiatalokat most útra bocsátjuk.

Kedves ballagó Diákok!

A mai nap más számotokra, mint a többi. Eljött az idő, amikor a felnőttkor küszöbéhez érve búcsút vesztek iskolátoktól, diáktársaitoktól s tőlünk, tanáraitoktól.

Régóta formálgatom e búcsúztatónak szánt mondatokat, ízlelgetem a szavakat, hogy elétek állva átnyújtsam azokat. Nehéz nekem most itt útravaló gondolataimat csokorba szedni, amikor magam is küszködöm a meghatottsággal. Egyetlen osztályfőnök sem tudja ugyanis megszokni, hogy el kell válnia végzős osztályától.

„Amikor az ember határozott cél felé tart, nagyon fontos, hogy az útnak is szenteljen figyelmet. Az út az, amely mindig megmutatja a célba érés legjobb módját...." Ezen az úton együtt tettük meg az imént az első lépéseket, amikor a szépen feldíszített osztálytermekből elindultunk. Ezen az úton szüleitek könnyekkel teli, büszke tekintete kísért, s éreznetek kell a felétek áradó tanári gondoskodást is. Gazdag út ez - gazdagítják diákéveitek sikerei, örömei, az itt kötött barátságok, szerelmek, a közös élmények az osztálykirándulásokról, iskolai rendezvényekről és a dolgozatok, a szóbeli feleletek szorongásai, a mindennapok nehézségei is. Viszitek magatokkal a búcsúzás virágait és a ballagási tarisznyát, amely jelképe annak, hogy aki indul, annak fel kell készülni, magával kell vinni fontos dolgokat. Ott lapul a tarisznya mélyén a pogácsa, hogy az életben mindig meglegyen a betevő falatod. Ott az iskola fényképe, hogy emlékezzél arra a helyre, ahol megkezdted ismereteid megalapozását. Ott a jókívánság, hogy legyenek körülötted olyanok, akiktől tanácsot kaphatsz.

A legtöbb, amit a gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak. Legyetek büszkék arra, hogy a tanítási órák ismeretein túl tartást is kaptatok. Legyetek erősek, kemények, következetesek a lényegben, de szeretetteljesek a módban. „Az ember nem az által értékes, amit birtokol, amije van, hanem az által, aki ő maga."

Ma mindannyian titeket ünneplünk, hétfőtől mindannyian nektek szurkolunk. Nagy megmérettetés előtt álltok. Életetek első nagy vizsgájára most kerül sor. Mit mondhatnék biztatásul nektek ebből az alkalomból? Az apa mondatai jutnak eszembe, amit az útra készülő fiának mondott: „Nem azt mondom, hogy az út könnyű lesz. Nem lesz az. De tudd, hogy ott leszek melletted."

Az alma mater falai sok mindent láttak már. Mint jó tükörben, benne vagytok ti is. És én hiszem és tudom, hogy bárhová is sodorjon benneteket az élet, megálljátok a helyetek.

Tóth Árpád szavaival búcsúzom:

„Fény vagy te is, lobogj hát,

Melegíts és égess,

Hinned kell, hogy a világ

Teveled is ékes."

Kedves ballagó Diákok!

Kívánom, hogy boldoguljatok! Isten veletek!

Somogyi Katalin, a 12. C osztály osztályfőnöke

Igazgató úr! Kedves vendégeink!

Végzős, ballagó diákok!

Váczi Mihály szavaival köszöntöm az ünneplő közönséget.

Ma sem volt könnyű élni
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! - s mindig
Érdemes lesz, - hiszem!

Iskolánk több, mint száz éve fennálló intézmény, ahol kezdettől fogva elsősorban mezőgazdasági szakképzés folyt. A földművelés nehéz feladat. Szakértelmet, fáradságos munkát, türelmet és nagy hitet igényel a földművelőtől. A vetéstől a felhasználásig napi nyolc órában megmérhetetlen a ráfordított munka. Nem beszélve az időjárás viszontagságairól. Hol az aszály máshol a belvíz teszi tönkre a földeket. Évről-évre nagy erőre van szükség, hogy az ember elölről elkezdje a mezőgazdasági munkákat.

Kedves ballagó diákok! Mi akik, ebben az ünnepi órában itt állunk mellettetek, legyünk akár a szüleitek, vagy tanáraitok, hasonlítunk a földművelőhöz. Életetek egy szakaszát lezárva hittel és bizalommal tekintünk rátok. Az érettségiző diákok négy, a szakmát tanuló diákok négy vagy öt évig terjedő időszakot töltöttek iskolánkban. Évről évre, egyik napról a másikra kellett a kemény munkát elkezdenünk: tanulónak, tanároknak és szülőnek egyaránt. Az mindenképpen a közös munka sikerének számít, hogy a végső vizsgák előtt itt lehettek mindannyian a 2010. év ballagási ünnepségén.

Szüleitek a tanulás hátterét biztosították. Hagytak tanulni, tanszereiteket megvásárolták. Ha szükség volt rá, még külön órára is beírattak benneteket. Ők már jól tudják, hogy ha tanultok nagyobb eséllyel boldogultok majd a felnőtt életben. Szüleitek áldozat-teljes szeretetét a mai napon ne felejtsétek el megköszönni.

Mi, a tanáraitok is a földműveshez vagyunk hasonlóak. Felkészülünk óráinkra, feladatsorokat állítunk össze, javítunk. Korán reggel hozzálátunk, kimérten lépésről- lépésre haladunk a földünk megmunkálásával. Ez a föld az osztályközösség, ti voltatok. Voltak könnyen megmunkálható, puhább, omlós talajok. Gyakran érezhettük, hogy a tananyagot megértettétek, szépen sikerültek a feleletek, a témazárók. Nekünk is sokat jelentett, amikor érdeklődő tekintetek előtt magyarázhattunk. És valami hasonló lehet az öröme a sarjadó vetést szemlélő gazdának, mint amikor egy-egy bonyolultabb összefüggést fejtettek meg az órán.

Máshol kötöttebb, sziklásabb szántófölddel kellett megküzdeni. A „már tízezerszer elmagyaráztam", „ez általános iskolai tananyag" kifejezéseket is hallhattátok eleget. Rendszeresen kellett tisztogatni a haszontalan kövektől a szántóföldet. Volt sok meggondolatlan szó, vagy viselkedés, de a lustaság és nemtörődömség is közéjük tartozott. Ezek csúfos sziklaként meredeztek ki a szépen művelt gabonatáblából. Bizony sokszor megpróbáltátok türelmünket.

Kedves ballagó diákok! Kicsiny magként, palántaként lettetek ide elültetve. Szörnyülködve, nagy derültség mellett szembesültök kilencedikes fényképeitekkel. Bizony ez a pár év rövidsége ellenére nagyot változtatott rajtatok. A palánta a jó talajban a napfény, a tápanyagok, a víz hatására gyorsan szárba szökken és virágot bont. Azt gondolom a középiskola ilyen jó talaj a felnőtté válás előtt. Elsődleges feladataként ismereteket nyújtott. Egész életedre valót rakhattál be a tarisznyádba, ebből táplálkozol a jövőben, ebből meríthetsz az előtted álló nagybetűs életben. Különböző tudományok alapjait ismerhetted meg, ami segítséget jelentett a pályaválasztásban is. Eldönthetted, hogy ezen ismeretek közül mégis mi áll a legközelebb hozzád, mi az, ami érdekel. A szakmai tárgyak már egyértelműen a felnőtt életre készítettek. A szakmád alapjait sajátíthattad el a pék- cukrász, a kereskedő, a húsfeldolgozó, a vendéglátós és a lótenyésztő szakokon, lehetőséget kaptál képességeid kifejlesztésére. De a tanulás a vizsgaidőszak végével korántsem ért véget. Ha szakmádban dolgozol tovább feltétlenül mélyítened kell gyakorlati ismereteidet. Vagy lehet, hogy másik szakmát tanulsz, hogy több lábon állhass az életben. Az érettségiző tanulók előtt is nagy lehetőségek állnak. Középfokú szakképzésben tanulhatsz tovább vagy felsőoktatási intézménybe is bekerülhetsz ha a tanulmányi eredményeid azt lehetővé teszik.

A középiskola emberi kapcsolataidat is bővítette. Kialakítottál tanáraiddal valamiféle viszonyt. Talán egy-egy személyiség hatott rád, a tananyagon túl emberséget is tanulhattál tőle. Nekem osztályfőnöknek is sokat jelentettek a beszélgetések az élet fontos és kevésbé fontos részeiről. Jól esett, hogy megbíztál bennem és elmesélted ezt vagy azt a dolgot, ami foglalkoztatott vagy éppen nyomasztott.

Maradandó élmények voltak a kirándulások is. Az együtt töltött idő, a közösen főzött ennivaló, a túrák, a foci vagy a kosarazás emlékezetes élmény maradt. Az iskolai rendezvények versenyei: a szecskaavatón, a szüreti- és iskolanapokon át, láncoltak egymáshoz bennünket. Minden bizonnyal a középiskolás kor az, amikor az első komoly barátságok megszülettek. Már az együtt megélt izgalmak, hogy ki lesz a szóbeli felelő, mi lesz a dolgozatban, összekötött benneteket. Először talán a házi feladatot vitte valaki át, amikor beteg voltál. Később együtt tanultatok, majd féltettebb titkaidat is rá merted bízni arra, aki érdemesnek bizonyult. A felszínesebb kapcsolatokból így alakulhattak ki igaz barátságok. Vigyázzatok rá és őrizzétek meg ezt a jövőben is.

„Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz." -írja János evangéliuma. Természetesen itt Jézus Krisztus a saját halálát és feltámadását jövendöli meg a példázatban. De én ezzel szeretnék utolsó tanácsot adni mindannyiótoknak. A mag egyedül, önmagában kevés. Táplálékként kicsiny, öncélú, haszon- és feladat nélküli. Ilyen lesz az életed kötődés, barátok és család nélkül. A földbe kerülve a mag elhal ugyan, de e nélkül az áldozat nélkül nem születnének új életek. A mag szárba szökkenve termést csak így hozhat. Legyenek később idős, gondozásra szoruló szüleid, házastársad, gyermekeid vagy barátod, a velük való törődés mindig egy kis önfeladást igényel.

Az ismeret, a szakmád, az emlékek, a tanáraid, az osztálytársaid, a barátaid, az épületek és az iskola parkja mind egy szál gyökér, ami ide köt. A gyökér a növényt a talajhoz rögzíti. Azon keresztül táplálkozik, az időjárás viszontagságai ellenére élve maradhat. Természetesen egy embert máshova is rögzítenek gyökerek. A legerősebb mindenképpen a család kell, hogy legyen. Ugyanakkor, hogy te ki lettél, kivé, mivé válhatsz, az iskoládon is múlik. Gyökerek nélkül hasonló leszel ahhoz a sivatagi növényhez, amelyet a forró szelek ide-oda hajtanak kényük-kedvük szerint.

Kedves Ballagó diákok! Befejezésül Reményik Sándor Búzaföldön című versét idézem, amely talán a veletek kapcsolatos tanári érzéseinket a legjobban fejezi ki.

A dűlőúton megyek álmodozva,

Kalászok kétfelől, amerre látok,

Mint tengerből, színes kis hajózászlók:

Ki-kivillannak a búzavirágok.

Ki-kivillannak kéken- pirosan,

Megannyi színes jel a halk hullámon,

Jeladások arról, hogy szép az élet,

És csendes tengeren a csendes álom.

Kinyújtott kézzel csendesen megyek,

Percig  kezem a kalász feje-alja,

És áldón, mint az elsikló kalászt,

A tűnő életet is simogatja.

Békefi Imre, a 12. E osztály osztályfőnöke

Kapcsolódó galériák